Sziasztok sziasztok :D Nos, ez itt pontosan a tegnap esti oneshotom, az utolsó oneshot, melyet más blogra töltöttem fel, de úgy döntöttem, hogy ide is felteszem, hogy minden meglegyen egy helyen is, ahogyan az első előtt említettem :) Igen, megint egy Larry Stylinson történet, ami teljesen random pattant ki a fejemből, miközben zenét hallgattam és megláttam a gifet.
Remélem tetszeni fog, jó olvasást kívánok, puszi! :)
Raven Agrippa
"Harry! HARRY NEM!" Sikoltoztam egy rohadt üveg mögött állva. Ki akartam törni, ha máshogy nem is lehetett -hisz az ajtót elállták- az ablakon akartam kijutni az utcára. Nem bírtam nézni az odakint történteket.
*******************
Az eső esett, Harry pedig éppen a gyorsétterem felé tartott, hogy ő is csatlakozhasson a kis csapatunkhoz, velünk ehessen. Már messziről kiszúrtuk őt, de a többiek nem törődtek azzal, ahogyan ázott spánielként toporzékolt, hogy a jelzőlámpa zöldre váltson, s a túloldalra átjöhessen. Egy jelzőlámpa kezdett el szikrázni. Aggódva figyeltem a történteket, azonnal fel is álltam az asztaltól. Egyedül én láttam a történteket. Az autók jelzőlámpái közül még egyetlen egy sem váltott át a rikító piros színre megálljt parancsolva nekik. Harry oda sem figyelt, mindössze lelépett az útról.
"Ne!" Ordítottam fel. Egy pillanatra lefagytam, ahogyan a test egy fekete autóval ütközött össze. Szemeim kikerekedtek, a kezemben tartott üdítőmet a földre ejtettem, mi annak rendje szerint csattant szét és folyt mindenfelé. A mellettem ülők is hirtelen álltak fel, páran az ajtó felé rohantak, egyikőjük kisietett rajta, kettejük előtte állt meg."Engedjetek ki!" Ordítottam rájuk, szemeim már könnybe lábadtak. "Engedjetek!" Ordítottam újra és újra, mellkasukat püföltem, próbáltam elrángatni őket, de mindhiába. Az ablakhoz rohantam, egy tárgyat kerestem, amivel kitörhetem azt és kiugorhatok rajta. Négy, erős kéz kapott el.
"Nem! Azonnal engedj el! Most!" Sikoltoztam kétségbeesve, megpróbáltam kiszakítani testem övékéből, de túl gyenge voltam hozzájuk. Zokogtam. Rendőrök érkeztek, mentők, nekem pedig mindent egy rohadt üveg elől kellett végignéznem, míg nem..
BAMM! Egy csattanás.
Felkaptam a fejemet. A kanapén ültem otthon, senki sem volt körülöttem. Odakint az eső szakadt, rémes vihar volt. Az időjárás letörött faágakat, vagy simán a még fához tartozó ágakat vágott az ablaküveghez. Pont egy ilyenre ébredtem fel én is."Harry..?!" Szólaltam meg elhaló hangon, de választ nem kaptam. "HARRY?!" Szólítottam újra hangosabban, már kétségbeesve. A TV ment, de a műsor legkevésbé sem érdekelt. Lelöktem magamról a takarót, a házban kezdtem el rohangálni. Hol a francban van?! Istenem, Harry!
Ekkor esett le. Ma este ment el bulizni a többiekkel, ahová én nem akartam menni, mert összevesztünk. Te jó isten! Álmom rémképei játszódtak le a fejemben, de amint kiszakadtam belőlük az ajtó felé rohantam. Felkaptam a cipőmet, de a kabátra már nem volt elég időm. Kirohantam a meleg otthonunkból, egyenesen a rémes időjárásba. Az eső azonnal eláztatta minden porcikámat, rémesen hideg volt. Remegtem, a hideg cseppek sós könnyeimmel keveredtek. Gondolkozás nélkül rohantam az étterem felé, ahol álmomban ettünk. Egészen közel volt a szórakozóhelyhez, ahová Harryék indultak.
A vihar elvakított, ágak, gallyak akadtak a lábaim útjába, pártól, esetleg kövektől még orra is estem. Nem érdekelt. Szakadatlanul rohantam és rohantam tovább, autók suhantak el mellettem hihetetlen gyorsasággal. Természetesen gondolom mindenki minél hamarabb haza akart érni ebben a szeszélyes időben, én viszont csak egyet akartam. Eljutni arra a helyre. Térdeim és tenyereim kisebesedtek az eséseimtől, az arcomon egy kő csíkot húzott, de vérem már rég lemosták a vízcseppek.
Már egyre közelebb és közelebb kerültem az étteremhez, mikor egy autót láttam meg. Pontosan azt az autót, amely álmomban... Bármikor megismertem volna! Az emlékezetembe égett.
"Ne!" Sikoltottam fel ösztönösen, átvágtam a füvön és mindenféle susnyán, hogy ha kell valahogy megállítsam a fekete járművet. Még ki sem értem az úttestre, de az máris megállt. Ablakai párásak voltak és vizesek, nem láttam az utastérbe, de ők remekül kiláthattak. A hátsó ajtó kicsapódott, majd hirtelen egy kéz rántott be. Meg sem tudtam nézni ki az, hirtelen sikoltottam fel. Nemár! Nemhogy nem tudo-
"Boo! Jézusom mit csinálsz idekint?!" Hallottam meg az ismerős hangot, majd szorosan ölelő kezeket éreztem magam köré fonódni. "Édes istenem, mégis mióta vagy idekint? Teljesen bőrig áztál!" Szívem hatalmasat dobbant. Hazza! Ez Hazza! Édes istenem, csak egy rohadt rémálom!
Lefagytam, majd olyan hirtelen kezdtem el újra zokogni, amennyire hirtelen felébredtem abból a rémségből. Remegő kezekkel karoltam át a göndört, ki csak mindeddig volt teljesen száraz, mostanra ruháim, és persze én teljesen átáztatták övéit.
"Louis, mégis mi a fenét kerestél idekint ilyenkor? A picsám befagyott volna!" Jegyezte meg még egy hang, ám az éppenséggel a volán mögül jött. Zayn. Nem tudtam neki válaszolni, könnyeim nem engedték.
"Sssh, minden rendben van. Itt vagyok." Nyugtatott szerelmem, én meg csak tehetetlenül bújtam hozzá, mint egy ázott kutya. Most én voltam az az ázott spániel. Miután kezdtem lenyugodni tette fel újra a kérdését. "Mi a baj, Boo? Mit kerestél idekint.. Ilyenkor?"
"Én.. Én rosszat.." Kezdtem el dadogni lazítva a szorításán, elhajoltam tőle, így ő meg tudta vizsgálni arcomat, azonnal a vágásra simította kezét. Összeszorítva a szemeimet szisszentem fel.
"Ne haragudj. Mi rosszat..? Rosszul érezted magad..? Istenem Lou, nem kellett vo--" Kezdte a mondatát, de félbeszakítottam.
"Azt álmodtam, hogy elüt egy rohadt autó egy rohadt úttesten egy meghibásodott jelzőlámpa miatt!" Ordítottam fel, majd újra hozzábújva folytattam az előbbi kis jelenetemet. Harry egy pillanatig vissza sem tudott ölelni. Gondolom megijesztettem.
"Saj..Sajnálom Harry! Nem kellett volna veszekednem veled, nem akarlak elveszíteni, csak ne hagyj itt, kérlek!" Motyogtam ázott ingébe, két kezemmel olyan erősen markoltam ahogyan csak tudtam. A kocsi pedig lassan megállt alattunk. Hát hazaértünk..
"Ssh, semmi baj. Minden rendben van, itt vagyok és nem ütött el semmi, látod? Makk egészséges vagyok. Csak egy rossz álom volt." Mutatott magára egy biztató mosoly keretében, majd lecsókolta könnyeimet arcomról, végül pedig egy ennél sokkal érzékibb, forró csókban értek össze ajkaink. "Most pedig gyere, menjünk be. Megtörölközöl, ellátom a sebedet és lefekszünk aludni. Semmi baj Louis." Suttogta ajkaimra, majd a fekete felé szólt.
"Kösz a fuvart, Zayn. Örök hála." Mondta, majd átkarolva támogatott ki az autóból, s siettünk vissza a lakásba. Kezdtem szégyellni magam, amiért a TV-t, villanyokat, úgy mindent égve hagytam, de abban a percben, mikor elhagytam a lakást semmi sem érdekelt.
S Harry valóban úgy tett, ahogyan mondta. Az összes létező kis sebemet, horzsolásomat fertőtlenítette, édes puszijaival le is zárta a sebeimet, hogy ne fájjanak többé. Mindezek után közösen vettünk egy forró fürdőt, s bújtunk együtt az ágyba.
"Nagyon szeretlek Harry. Soha nem akarok újra veszekedni.." Motyogtam mellkasához bújva, egyik kezemet göndör tincseihez vezettem, játszottam velük. Apró pusziját éreztem meg a fejemen, majd szorosabban magához húzott.
"Én is nagyon szeretlek, Boo. Soha többé nem kell majd veszekednünk, ígérem." Suttogta szavait lágyan. "Jóéjszakát." Tette még hozzá, végül pedig egymás karjaiban ért minket az álom.
Ezúttal rémálmok nélkül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése