Sziasztok :) Nos ez itt ismételten egy Larry történet, egy korábbi blogomról áthozott történet, hogy összegyűjthessem itt a rövidebb dolgaimat.
Kérlek figyeljetek oda rá, csak akkor olvassátok el, ha bírjátok. Halált, egészen sok, hogy úgy fogalmazzak szenveést tartalmaz.
Akit nem ijesztettem el vele annak nagyon jó olvasást kívánok. Puszi.
Raven Agrippa
Harry kinyomta. Az agya üres volt, az egyetlen dolog, ami megragadt az elméjében az a kórház neve volt, valamint Jay hangja, ahogyan könyörög, hogy Louisnak szüksége van rá. Az autó felé rohant, a keze remegett, a szíve versenyt futott, körülbelül egy millió ütéssel percente. Tenyere izzadt, ujjai elfehéredtek, ahogyan a kormányt markolta, a vér hevesen pumpált egész testében. "Ez nem lehet igaz!" Óbégatta folyamatosan. Ködös szemei égtek, mire hagyta, hogy a könnyek kitörjenek belőle. A sírása egyre hangosabb és hangosabb lett, beszívta az alsó ajkát. A szemeit az útra tapasztotta, miközben elméjén több millió gondolat cikázott. Csak őt ne! Miért éppen most?!
Forgalmas utcák, szakadó eső, túl sok gondolat. Harry küzdött agyával, azzal, hogy csak az útra kellene figyelnie. Próbált emlékezni az útra a klinika felé, mivel már tavaly óta nem volt ott, mikor meg kellett látogatnia anyját, kinek eltört a lába. A lámpa pirosra váltott, Harry pedig azonnal átkozódni kezdett. "A picsába! A rohadt életbe! Válts már te rohadék!" Szinte ordított, ajkai nedvesek voltak, szemei csillogtak a könnyektől, arca puffadt és vörös volt, a szíve még mindig maratont futott. Nem érzett vágyat, hogy lássa, Louis hogyan hal meg, de vele akart lenni az utolsó percig. Még hitt benne, hogy túlélheti.
"É-Én Harry Styles vagyok, azt mondták, hogy jöjjek ide. A pa-- Illetve a barátom, Louis miatt.. Louis Tomlinson." Hadart Harry. A kezével folyamatosan barna fürtjeit nyomta vissza feje tetejére, izzadt volt, mint aki éppen zuhanyzott. Ajkai egyetlen vékony vonallá alakultak, a szívverése még mindig szokatlanul gyors volt, látása egyre jobban kezdett homályosodni. Ajkait harapdálta, ahogyan a nő elkezdett beszélni. "Igen, Mr. Tomlinson.. A 4. emelet 49D szobában találja. De nem lehet látoga-" De Harry már el is tűnt. Nem akart semmi mást hallani, csak látni akarta Louist, ott lenni mellette.
Az ajtók számát figyelte türelmetlenül, a saját lábában botladozott -mely egyébként az ő esetében nem volt fura dolog- mire végül megtalálta Jayt, Niallt és Liamet.
"Harry, édesem! Köszönöm, hogy eljöttél!" Sírt Jay. Az öröm nagyon kis mértékben szűrődött át tekintetén, de Harry észrevette. "Nem szeretném otthon mereszteni a seggemet a kanapén, és nem törődni Louisval. Ő az én Boobear-em.." Mondta Harry, egy apró mosoly jelent meg arcán, megemelte egyik kezét, hogy letörölje újra potyogó könnyeit.
"Hé haver, elég szarul nézel ki." Próbált meg vigyorogni Niall, szemei vörösek voltak és puffadtak, tompa, szürke árnyalatot tükröztek. Ő is sírt. Végül is, ő volt az egyetlen, aki látta Louist elájulni. Azt, ahogyan Louis arca lassan elvesztette színét, szavai megakadtak, majd a lábai feladták a szolgálatot, a földre zuhant. Niall pánikolt, az egyetlen, amit akkor tenni tudott, hogy felhívjon valakit, kinek van kocsija, aki történetesen Liam volt. Liam másodpercek alatt érkezett meg, kapta fel Louis élettelen testét és rohantak vele a kórházba, ahol felhívták Jayt, ki pedig Harryt.
"Igen.. Tudod mikor megtudod, hogy az életed egy darabjának élete egy cérnaszálon lóg.. Nem elég megnyugtató." Mosolygott Harry, de őszintének semmiképpen sem volt mondható. Szavai lassan, lomhán hagyták el ajkait, a sírás megint készült kitörni belőle, a torka égett. Egy kis víz nem ártana, gondolta. De nem most.
"Tudom. Látni őt egyszerűen.. Összezúzta a szívem. Annyira.. Gyengének tűnt. Nem tudom.. Még sosem láttam őt így." Motyogott Liam, éppen csak annyira hangosan, hogy Harry és Niall hallhassa. A szemei a földet pásztázták maga előtt, a kezei keresztbe voltak fonva a mellkasa előtt. "Megijedtem.. Annyira.. Hihetetlenül fehér volt.." Kezdett el bólogatni Liam. Tekintete lassan találkozott Harry vörös és puffadt szemeivel.
"És annyira.. Halottnak.." Tette hozzá Niall, az alsó ajkát beharapta, a kezeit zsebébe csúsztatta. Teljesen leizzadt.
"Oké." Mondta egy idős férfi, ki éppen egy kórlapot tartott a kezében. Louis szobájából jött ki, így Harry, Niall és Liam azonnal ránéztek, reménnyel, valamint szomorúsággal. Jay Harry mögött állt, kezét lágyan simította a vállára. "Úgy néz ki, hogy Mr. Tomlinson még megnyerte az esti felügyeletet. A feljegyzések szerint már 3 hónapja ilyen rossz állapotban volt, mondhatni az utolsó stádiumban. Ezek már az életének utolsó pillanatai. Egyébként.. Mindannyian bemehettek, és beszélhettek hozzá, de biztos, hogy ő nem fog tudni válaszolni. Valamint egyszerre csak egy ember mehet be. A vele tölthető idő igazából korlátlan. Mindenesetre, nem túl sok idő. Sajnálom." Mondta elég nyálas hangon. Pft, igen. Sajnálja, Mr. Seggfej. Harry és Jay könnyekben törtek ki, a szívszorító hír mindannyiójukat összetörte, a kezük nem volt elég erős ahhoz, hogy egyáltalán megemeljék őket, s letöröljék az arcukon cikázó könnyeket. Niall és Liam némán sírtak, leültek egy székre. Liam nekidöntötte a fejét a falnak, Niall pedig két kézzel fogta sajátját, ahogyan a sós cseppek nadrágjára potyogtak.
Niall és Jay már mindketten megkapták az esélyt, hogy beszéljenek Louisval. Harry egyre jobban félt, ahogyan mindketten kijöttek a szobából. Az arcuk szinte halott volt, sápadt és csak.. csak élettelen. Harry félt. Nem akart látni, hogy Louis hogy néz ki, biztos volt benne, hogy összetörne, de ugyanakkor úgy gondolta, hogy szörnyű ember lenne, ha nem menne be és beszélne vele. Zayn épp akkor ért vissza a kávézóból forró csokival, valamint forró kávéval, mogyoró ízesítésű habbal Harry számára.
"Köszönöm." Motyogta Harry, mire csak egy óvatos "Szívesen" volt a válasz Zayntől. "Félsz?" Kérdezte Harry, az ujjai a kávés dobozzal játszottak. Zayn komoly arccal nézett rá. "Félni? Mitől?" Harry rápillantott, Zayn éppen befejezte az ivást, a göndör pedig szemöldökét ráncolta. "Tőle." Nem is folytatta a mondatot, Zayn azonnal befejezte. "Hogy haldoklik?" Harry megborzongott a gondolatra, nem tudott volna egységesen beszélni. Zayn fészkelődött a székben, minden erejével Harryre összpontosított. "Igen, félek. Nem tudok hazudni. Rengeteget segített nekem.. Segített, hogy befejezzem az vagdosást, nála maradhattam, mikor nekem nem volt hová mennem, én pedig faszkalapként viselkedtem vele. Ő.. Ő olyan, mint egy testvér, akit sosem kaphattam meg." Zayn szipogott, a szemei könnyekkel teltek meg, próbált mosolyt erőltetni arcára. "De egy öcsi, akit... megkaphattam, és most elveszítem." Harry bólogatott, ajkai apró mosolyt formáltak. "Igen, ő.. Egy angyal.. Hatalmas szíve van." Harry felnézett, Liamet vette észre, ahogyan kisétál Louis szobájából, a könnyek egész pulóverét eláztatták, halovány mosoly játszott ajkain. "Akkor.. Én vagyok a következő.." Morgott Zayn, ahogyan felállt. "Aztán te, Styles." Veregette meg Harry hátát. "Ne is emlékeztess." Gúnyolódott, mire Zayn besétált. A fejében a fekete hajú férfi szavai csengtek. "Én vagyok a következő." Gondolkozott. Mindent elmondana neki, amit eddig nem mert, mindent, amit valaha meg akart vele osztani, mindent, amiről Louis nem tudott, és mindent, amit Harry letagadott, mert nehéz lett volna megmagyaráznia. Harry most mindent el akart mondani neki.
********************************
"Te következel." Sóhajtott Zayn, majd letörölt egy könnycseppet arcával. "Nagyon... Nagyon nehéz így látni őt, Harry. Légy erős... Csak miatta próbáld meg!" Mondta Zayn halkan, gyengéden, miközben kezét Harry vállán pihentette. Harry ezt nyilvánvalónak tartotta, mégis félt. Nem volt ideges, de rettegett. Napbarnított bőre most sápadt volt, tenyere izzadt, szemeit ide-oda kapkodta. Nagyon idegesnek tűnt, de az is volt. Harry Niallre és Liamre nézett, kik valamin kuncogtak, próbálták könnyebbé tenni a helyzetet, de az aggodalom rá volt írva arcukra. Úgy tűnt, hogy kívül is és belül is össze voltak törve. Harrynek feltűnt, hogy Jay elment, majd a telefonra nézett. Este 10:48, 9 új üzenet, 45 nem fogadott hívás. Harry összerezzent, majd megnyitotta az üzeneteket. 2-t az anyja küldött, 4-et Jay, a többit a fiúk korábban.
"Drágám, kérlek mondd el Louisnak, hogy nagyon sajnálom, hogy nem lehetek ott, de nagyon remélem, hogy rendbe fog jönni!""És azt is, hogy szeretem őt,és imádkozok érte. Mindenki. Maradj erős, szívem. xx"
Harry elmosolyodott. Az anyukája mindig is aggódott Louis iránt. Valamint úgy mindenki más is a baráti körükből. Nem válaszolt, csak elkönyvelte magában a szavakat, amelyeket Anne tudatni akart Louisval.
"Vigyáznom kell a lányokra este! Ha Louis bármilyen módon reagál, kérlek hívj fel!"
"Ha megéheztek hívjatok nyugodtan. Vinni fogok nektek valamit.."
"Liamnek és Niallnek megadtam az új telefonszámot, ha nem tudnád elérni a mobilomat."
"Ja, és az utolsó. Vigyázz magadra, drágám. Louis szeret téged, és mindig szeretni fog. Emlékezz, Louis és Harry mindörökké."
Harry nem tudott semmit sem tenni, csak mosolyogni, mikor elolvasta az utolsót is. Harry tudta, de jó érzés volt tudni, hogy az emberek is így vélekednek. Vett egy mély lélegzetet, szíve hevesen kezdett verni, hogy láthatja Louist. Olyan sok idő után. "Sok sikert, haver." Szólt Niall, átkarolta barátját egy ölelésre. "Minden rendben lesz, barátom." Mondta Liam is, állát megtámasztotta Harryén. "Köszönöm." Mosolygott. Kezét már a kilincsre fonta, hogy belépjen. A lába bent volt az ajtón, de bizonytalan volt. Még nem állt készen. Megköszörülte a torkát, a szeme ide-oda cikázott egy üres, fekete szék és a falon lógó festmény közt. A fehér falak csendesen álltak. Felkapta a fejét a csukódó ajtó hangjára, dühösen pislogott, de még nem nézett rá Louisra.
Harry még pár mély lélegzetet vett. Érezte Louis jelenlétét. Remegő kezet arcához dörzsölte. Hatalmas sóhaj hagyta el száját, majd eztán nézett Louisra. A bőre sápadt volt, haja sötét, mindenféle fény nélkül, szinte a barnás árnyalatát is elvesztette. Hatalmas, sötét karikák voltak a szeme alatt, ajkai színtelenek és cserepesek. Harry nem tudott tenni semmit sem. Elveszett a látványban. A szemeiből gyorsan kezdtek el hullani könnyei, a füle csengett a szívverését mérő gép hangjától.
Louis nem mozgott, de lélegzett, mi egy erőtlen mosolyra késztette Harryt. Végignézett Louis teljes testén. A székhez sétált az ágy mellett, a kezei vészesen remegtek. A torka száraz volt, tekintetét ide-oda kapkodta. "Hé Lou.. Harry vagyok." Kezdte. Úgy érezte, hogy ez egy igazán csendes beszélgetés lesz.
"Tudom, hogy te nem hallasz engem, vagyis.. Remélem, hogy mégis.. Ha igen, akkor.. Csak elképzelni tudom, hogy mit gondolsz most rólam. Talán azt hiszed, hogy egy faszkalap vagyok, de igazad is van. De.. De meg tudom magyarázni, hogy miért tűntem el egy éve.." Magyarázott Harry, a kezét a combjain pihentette, ujjaival játszott, miközben könnyei folytak, de nem törölte le őket, hagyta, hogy leessenek.
"Menjünk vissza egészen oda, mikor találkoztunk.. Emlékszel, igaz? Már millió alkalommal végigjátszottam a fejemben." Mosolyodott el Harry, Louis lágy arcvonásaira tekintett, miközben a könnyek még mindig rohamosan folytak. Az ő sápadt, puffadt pofija. Az emlékezete már régen ott tartott, ahol Louis és ő találkoztak.
Harry elég korai kocogásra indult, a mindennapi kis kocogására, hogy rendben tartsa a testét. Úgy döntött, hogy most egy kicsit hosszabb útvonalat választ majd, mint egyébként szokott. Miközben kocogott azon gondolkozott, hogy sosem járt még erre, ezek a házak semmitmondóak voltak számára. Sokkal flancosabb házak voltak, mind máshogy nézett ki, de egy közös volt bennük: Hatalmasok voltak.
Egyetlen ház keltette fel az érdeklődését. Nem volt olyan, mint a többi. Egy egyszerű, fehér ház volt. Viszont igen, még mindig körülbelül 4 erkéllyel rendelkezett, valamint úgy 6 emelettel, igazán jól nézett ki. Igazán el volt ragadtatva, mikor az egyik erkély mögötti ablakban észrevett egy nagy posztert az Arctic Monkeysről, az ő kedvenc zenekaráról. Igazán imádta Alex Turnert. Az ablakot bámulta, mosolya mindkét fülét elérte, gödröcskéi tisztán látszottak. Egész addig, míg észre nem vette, hogy az ablak hirtelen nyitódik. Megpróbálta hirtelen elkapni a tekintetét, de akkor egy fiút látott meg, s ő teljesen lefagyott. Szürke sapkát viselt, vörös pulcsit és szintén szürke pólót. De a szemei.. Harry már messziről kémlelve is imádta a szemeit. Kristálytiszták voltak, kékek. Harry mosolygott, arca kipirult, ahogyan a srác is meglátta őt. Egy jegyzettömb volt a kezében, valamint ceruza.
"Hello." Hallotta Harry a halk köszönést, a szemeit azonnal a lágy hang tulajdonosára emelte. Gyönyörű volt, még a hangszíne is. "Új vagy a környéken?" Kérdezte Louis. Leült egy asztalhoz, ami odakint volt elhelyezve, letette a kis füzetét, konzervdobozokat csúsztatott arrébb ecsetekkel és színes ceruzákkal, valamint egy nagy barna dobozt vett fel a földről. Harry nem válaszolt. Még mindig csak Louis alakjára tudott figyelni. "Akkor hadd találjam ki..." Kezdte Louis, felkönyökölt az erkélyre, fejét kezeire hajtotta. Gyönyörű volt. "Csak rohangálsz a gazdag emberek házai közt azon gondolkozva, hogy kié lesz a következő, amit kirabolhatsz." Kérdezte Louis Harry smaragd szempárát bámulva, a mosolya egyre nagyobb és nagyobbá vált, ahogyan látta, hogy Harry elsápad. "N-Nem! Dehogy! É..Én csak kocogtam a környéken és-- Elnézést, már megyek is.." Dadogott Harry, már indulásra kész volt, hogy visszafelé induljon a csodás utcán. "Nem fogom hívni a zsarukat, ha ezért akarsz ennyire elfutni. Inkább kiraboltatnám magam, elég vonzó srác vagy." Ugratta Louis miközben nevetett, Harry pedig mosollyal arcán nézett vissza rá, de mikor megfordult már észre is vette, hogy épp centiméterekre volt egy kukától, melyet egy pillanat múlva át is ölelt, orra esett vele. "A francba már!" Motyogta, az arca világos rózsaszínbe váltott. Miért pont most kell ilyen ügyetlennek lennie? Utálta, hogy ilyen.
"Lehet, hogy arra kellene nézned, amerre sétálsz legközelebb. Nem akarom, hogy a szép arcod megsérüljön." Kiabált le Louis az erkélyről, a mosolya hatalmas volt, apró ráncok jelentek meg szemei alatt. Harry egy percre megesküdött volna, hogy ő egy angyal. Egy igazi angyal.
"Tudod, egy ilyen előkelő gyereknek, mint te, biztosan sok bátorság kell ahhoz, hogy beszéljen egy rablóval." Mosolygott Harry, miközben visszakiabált a srácnak. Louis újra lepillantott, megemelte a kezét, hogy egy tincsét kisimítsa az arcából.
"Nos, mit is mondhatnék? Én a kemény fiúk közé tartozok errefelé. Szemmel tartom a környéket." Kacsintott, mire Harry gödröcskés mosolya ismét megjelent, csillogó szemekkel nézte az erkélyen ácsorgót. Érezni kezdte a bizsergést a gyomrában, ahogy hazafelé indult, de érezte, hogy Louis még mindig őt bámulja.
"Egyébként! Louis vagyok!" Harry elmosolyodott, majd újra megfordult, hogy lássa, a kék szemű angyal integet, neki, ő pedig viszonozta. "És én pedig Harry." Amint letette a kezét az oldalára Louis újra kiabálni kezdett.
"Harry, a rabló! Megvan!" Kuncogott halkan, miközben látta Harry alakját eltűnni. Úgy döntött, hogy minden reggel ki fog menni az erkélyre.
És ez minden nap így folytatódott. Harry minden reggel azon a gyönyörű, eldugott utcán kocogott, Louis házának közelében lassítva. Nem tartotta túl hátborzongatónak a gondolatot, tetszett neki, hogy minden nap őt látta az erkélyen ácsorogni, vagy kint az udvaron, a kis szökőkút mellett. Minden nap csak hülye dolgokról beszélgettek, egészen december 13.-áig. Azon a napon Louis elárult Harrynek, hogy van egy titka, de még eszében sincs megosztani vele. "Meg fogod tudni, amint képes leszek elmondani neked. Talán 2 év múlva, de talán 1 év múlva. Anya fel fog hívni téged, és tudni fogod, hogy itt az idő. Majd akkor leszek képes rá, hogy elmondjak neked mindent. Nagyon jó barátok vagyunk, de nem tudom neked most elmagyarázni." Csupán ennyit mondott, Harry pedig megértette. Már 2 éve beszélgettek, pontosan január 13.-án ismerték meg egymást abban az évben. Tehát 2 év lesz mindössze 1 hónap múlva. Abban a 2 évben kezdtek el járni a Manchesteri egyetemre, ott pedig megismerték Niallt, Liamet és Zaynt. Minden remekül ment.
Egészen addig a napig, míg Harry és Louis összevesztek.
Louis nem volt részeg, de felvitt egy srácot a kollégiumi szobájukba. Az ajtó nyitva volt, Louis kezei egy srác hajába gabalyodtak, kétségbeesetten kapkodott levegőért, de a légkör elég fojtott volt a szobában. Tudta, hogy Harry látott mindent, ki pedig tudta, hogy Louis nem ez a fajta, de minden szokatlan volt számára. Sosem vitt fel idegen srácokat a szobába, hogy csókolgassa őket, de Harry nem bírta ki. Megpróbálta kituszakolni, de Louis csak védte a harmadik személyt, mondván, hogy már középiskola óta ismerte őt, s voltak már köztük dolgok. Harry megragadta a kulcsait, a telefonját és a kabátját, majd elment. Még mindig nem tudta Louis titkát. Egy év telt el, mire Harry visszatért a városba, megpróbálta megkeresni Louist, hogy bocsánatot kérjen, s ez volt az a perc, mikor megkapta a hívást. Az agya hirtelen szakadt ki a visszaemlékezésből, visszajátszotta a pillanatot, mikor Louis azt mondta neki, hogy mindent meg fog tudni, mikor az anyja felhívja majd. Tágra nyílt szemekkel nézett le Louisra, könnyei abbahagyták a hullást, felismerte. Végre rájött, hogy mi volt Louis titka.
Harry csak bámulta Louist kórházi ágyán, a szemei újra könnybe lábadtak, megragadta a kezét. "Én.. Louis.." Tört ki belőle. "Én annyira sajnálom, hogy elhagytalak! Anyához mentem, aki azt mondta, hogy szükségem van egy kis szünetre.. Egy picit.. Nem akartalak egyedül hagyni, fogalmam sincs, hogy miért tettem mégis! Fel akartalak hívni, de mindig is azt hittem, hogy utálsz és figyelmen kívül fogsz hagyni, vagy csak kérdezősködni fogsz, én pedig nem fogok tudni válaszolni neked. Nem telefonon akartam elmondani neked.." Harry mocorgott a széken, kezével kétségbeesetten szorongatta Louisét, újabb könnyek szakadtak ki szemeiből. "Miért nem mondtad el nekem? Nem utáltalak volna meg ezért..!" Zokogott Harry, arcát a paplanba ásta, mely Louis teste mellett lógott lefelé. "Louis, leukémiás voltál és.. Soha nem akartad nekem elmondani addig, míg még rendben voltál? Mikor még boldog voltál minden egyes nap? Louis, miért nem?"
Harry folyamatosan kérdezgette Louist, azt kívánta, bárcsak halotta volna. Szívverése normális volt, légzése is volt, de ő csak feküdt ott és.. Sápadt volt. Harry ezúttal az arcát Louis kezébe ásta. Homloka Louis hideg, izzadt bőréhez ért, tompán zokogott a kórházi ágya mellett. A kéz megremegett, mely arra késztette Harryt, hogy kinyissa a szemeit és az ágyon fekvőre bámuljon. Arcuk túl közel volt egymáshoz, nem tudott rendesen lélegezni. Apró zaj hallatszott, a takaró mintha megmozdult volna Louis teste fölött, Harry pedig halványan elmosolyodott, egyik kezével letörölte saját könnyeit. Louis megmozdult, Harry pedig tanúja volt mindennek. Louis ébren volt, Harry pedig tudta, hogy mindent hallott. "Lou?" Kérdezte, a szemei többször is végigpásztázták őt a lábujjaitól a feje tetejéig. "Louis, én vagyok az! Harry!" Mosolyodott el, könnyei megint potyogni kezdtek, sokkal fullasztóbb érzéssel, mint előtte bármikor. Louis torka ki volt száradva, a szemeit lehunyva tartotta, de érzékelte a fényt a szemhéján keresztül is, Harry nagy, és meleg kezeit, ahogyan az ő aprócska, és hideg végtagját tartják.
"Hazz" Szólalt meg Louis, hangja gyenge volt és tört, a tüdeje küzdött, hogy elkapjon egy tisztességes lélegzetet. "Hazza, csukd le a villanyt, könyörgök." Mondta rekedten, a bal kezével a fény forrása felé mutatva, mely megakadályozta őt abban, hogy kinyissa a szemeit, hogy láthassa az egyetlen embert, akit mindig is szeretett volna. Ezúttal miközben haldoklott.
"P..Persze, máris!" Válaszolt Harry, nekitámasztotta a hátát a széknek, így pont elérte a villanykapcsolót, hogy elolthassa a szobát bevilágító testet. Harry visszafordult Louis felé, hezitált, hogy megfogja újra a kezét, vagy mégse tegye. "Minden rendben? ..J..Jól vagy, szeretnéd, hogy hívjam az orv-"
"Hazz.." Kezdte Louis újra, mivel megszakította Harry mondatát, ki azonnal arra figyelt, hogy a beteg mit akart neki mondani. "Hazz, én.. Mindent hallottam.." Harry összeráncolta szemöldökét, a szemeivel mindent nézett a szobában, kivétel Louis arca. "Harry.. Könyörgöm neked! Nézz rám!" Kérlelte Louis, erőtlenül nyújtotta ki a kezét, hogy megérintse Harry arcát, ki végül szánakozva nézett le rá. Akkor látott meg valamit szemeiben, mit soha még előtte. Sajnálat. Rengeteg és rengeteg sajnálat. Valamint titkok..
"Tudom, tudom, hogy miért hagytál el engem.." Harry megmerevedett, fejét oldalra fordította, de szemeit még mindig Louison tartotta. "Tudom, hogy időre volt szükséged, hiszen nekem is." Harry nyelt egyet, mikor megtudta, hogy Louis ugyan úgy érzett mint ő. "De te?" Kérdezte Harry. "Neked miért volt időre szükséged? Louis, én.."
"Mert.." Szakította félbe ismételten Louis. "Harry, én össze voltam zavarodva." Kuncogott, miközben kezével nagyon lágyan simogatta a göndörke arcát. Harry elképedve bámult rá, nem akarta kérdésekkel bombázni, engedte, hogy megválaszolják saját magukat.
"Mindig is fiúkkal aludtam, már egész 17 éves korom óta. Mindig azt hittem, hogy lennie kell itt valaminek, amit soha nem éreztem még egy lánnyal sem. Volt egy pár éjszakám itt-ott, kísérletezgettem, de mindig volt egy valami, amit nem mondtam el nektek." Magyarázta Louis.
"Harry, aznap este.. Nem tudtam, hogy ti is otthon leszek.. Volt egy hülye ötletem, hogy megkeresem egy régi barátomat. Egész jól elbeszélgettünk, elmentem hozzájuk, de az ő szobatársai otthon voltak, szóval hozzám indultunk. Egyik dolog követte a másikat, egyáltalán nem így akartam, hogy elsüljön, nem így akartam a tudtotokra adni, hogy meleg vagyok. Mindig is féltem, hogy megbélyegeznétek miatta." Harry csak bámult Louisra szomorúan. A szíve elolvadt minden egyes szóval, amit Louis mondott neki, hisz ő sosem ítélte volna el emiatt. Soha az életben. "Lou, én sose-.. Mi sosem ítéltünk volna el téged emiatt. Louis, mi mind szeretünk téged és elfogadtuk volna, hogy ilyen vagy. Még mindig szeretünk téged, mindannyian! Sőt, a többiek.. Mind mind már szinte belebetegedtek, annyira aggódnak érted.." Engedett el Harry egy gyenge mosolyt, az orra eldugult. "Louis, nem kellett volna aggódnod amiatt, hogy el fogunk ítélni téged, tudnod kellett volna, hogy nem tenne téged mássá a szemünkben, ha tudnánk." Louis Harryt bámulta, szemei üvegesek voltak. Ajkai kicserepesedtek, de egy apró mosoly jelent meg arcán, szemei könnybe lábadtak.
"De még valami.." Folytatta Harry. "Miért nem mondtad el nekem, hogy leukémiás vagy?"
Louis keze gyorsan esett le, hogy megfogja a Harryét. "Nem akartam egy mentséget arra, hogy velem maradj." Mondta őszintén. "Nem akartam azt, hogy csak azért felejts el nekem mindent, mert rákos vagyok, ezáltal pedig maradj velem, hiába voltál dühös. Nem lett volna fair." Louis könnyei végigfolytak arcán, ahogyan látta, hogy Harry bólint. "Lou, semmi sem kényszerített volna engem!" Harry szinte fuldoklott, ahogyan beszélt. Louis erősebben megszorította kezét, melytől a göndör közelebb hajolt hozzá.
"Harry, emlékszel arra az estére, mikor a tóban fürödtünk? A második évben, mikor barátok voltunk.. Augusztus 6.-án.." Kérdezte Louis, ujjával Harry kereszt alakú tetoválását simogatta. Új volt, sőt, észrevette, hogy sok új tetoválása volt, de a kereszt volt számára a legmegközelíthetőbb. Majd a többire rákérdez később. Harry ránézett Louisra, tekintete értetlen volt. "Hemming tó. Az olimpia utcán.." Harry és Louis mindketten elmosolyodtak, ahogyan az emlékek visszatértek.
"Igen.. Emlékszem. De miért?"
"Csak biztos akartam lenni benne." Mosolygott Louis.
A szívritmus számoló hirtelen egyre gyorsabban kezdett sípolni. Louis szemei kikerekedtek, a tüdeje égett, szíve egyre gyorsabban vert. Harry pánikba esett, szemei hatalmasra nyitódtak. Azonnal segítségért kezdett ordítozni, mikor észrevette, hogy Louis nehézkesen felnevet. Harry visszaült, a szemei a monitort pásztázták.
"Harry, el kell mondanom még egy titkot." Kezdte Louis, szemeit már lehunyta. Ajkai kiszáradtak, a teste gyengébb volt, mint bármikor. Harry csak bámult rá.
"Harry, már 2011 március 4.-e óta szerelmes voltam beléd." Harry szíve egy pillanatra megállt. A szemei egyre nagyobb kört formáltak, Louisé pedig egy másodpercre apróra nyitódott. Ajkait széles mosolyra húzta. A legszélesebb mosoly, amit Harry valaha látott. "Éppen ez az, amiért mindig fiúkkal aludtam.. Azért, hogy valahogy túltegyem magam rajtad, hogy talán találjak mást. Sosem gondoltam volna, hogy szerethetsz engem. Soha senki nem gondolta." Suttogta Louis, a hangja haldoklott. Harry egyre jobban érezte, hogy már nincs sok hátra.
"Louis, én.."
"Harry, szeretlek. Mindig is szerettelek, és mindig is szeretni foglak. Örökké." Nyújtotta ki kezét, hogy megfogja Harryét, de a göndör hamarabb cselekedett.
Harry sírt. Az elméje újra és újra végigjátszotta a pillanatokat, mikor Louis próbálta nyilvánvalóvá tenni ezt a számára, de ő sosem vette észre. Ellenben most minden világossá vált. Harry Louisra nézett. Sápadt volt, főleg arca.
"Istenem Louis, én nem tudtam.." Szorította meg Harry apró, törékeny kezét. A könnyei pólójára kezdtek hullani. Már csak másodpercei voltak mindent elmondani arra, amit már 2 éve el akart. 2 év, míg tanácstalan volt. Harry óvatosan tette kezét Louis meleg fejére, ujjait lassan hajába vezette.
"Louis, én.. én.. szer.." Sípoló monitorok, a szívverés számláló folyamatos, fülrepesztő sikítása. Az orvosok a szobába rohantak, kórlapokat tartottak a kezükben, pánik uralkodott mindenki arcán. "1-2-3! Most!" Kiabáltak, ahogyan próbálták használni a defibrillátort. Harry szemei csak össze-vissza cikáztak félelmükben. "Mi történik!?" Ordított Harry, a szemei vörösek és ködösek lettek, szinte látását is elvesztette. A könnyek lehetetlenné tették számára, hogy bármit is lásson.
Keze egyre jobban szorította Louisét, az orvosokat figyelte, ahogyan tették a dolgukat. "Mi a fene folyik itt?!" Kiabált újra sírva, zokogása túl hangos volt, szemeit összeszorítva próbált imádkozni, hogy Louis jobban lesz. A mérő hirtelen abbahagyta a hangos, sípoló zajt. Már semmit sem lehetett hallani. "A halál ideje 00:39. Takarják be kérem." Mondta egy orvos, Harry érezte, hogy a szíve millió kis darabra törik, az arcát azonnal Louis mellkasába temette, de semmit sem hallott. "Miért?!" Ordított, a szemeit egyre szorosabban szorította össze, könnyei gyorsan potyogtak Louis ruhájára. "Jézusom, Louis!" Ordított fel Niall is, szemei vörösek voltak, csak úgy mint arca, ajkai színtelenek. "Édes Istenem, Louis.." Sírt Liam is, kezével eltakarta száját, szemeit lehunyta. Zayn rohant be a szobába Jayel együtt, a könnyek állukon csöpögtek le, a levegőt gyorsan kapkodták.
"Kincsem! Drágám, ne! Louis!!" Ordított Jay, kezeivel Louis arcát tapogatta. A sápadt arcot. "Kérem, hagyják el a szobát. El kell vinnünk innen a holttestét." Mondta egy orvos, próbálta túlkiabálni a kétségbeesett zokogást. Niall és Zayn voltak az elsők, akik kimentek, a következő Liam volt, miután adott egy gyengéd csókot Louis homlokára. Harry ment ki utoljára, Jayt egyedül hagyva vele. Mindannyian órákig sírtak, a szomorúság és szívük törése nem akart eltűnni egy percre sem. Még mindig nem beszéltek egymással, pedig már 8 óra telt el.
Két héttel és három nappal később elérkezett Louis temetése. Niall, Liam, Zayn és Harry végig a koporsó mellett álltak Louis néhány családtagja mellett. A kiásott rész felé sétáltak lassacskán. A szemeiket végig a földre szegezték, ajkaik rózsaszínek voltak és repedezettek. Arcuk vörös, mellkasukban ugyanazt a fájdalmat érezték, mint aznap este. Egy óráig és 20 percig zokogtak, majd mindenki elment. Egyedül Harry maradt ott. Térdeire zuhant, a sírkövet olvasta. "Louis William Tomlinson 1991-2014. Csak élvezd az életet, s teljes lehetsz. Még mind fiatalok vagyunk" Harry szinte sokkolódott a sorokat olvasva, egy ujjával letörölte hulló könnyeit. Közelebb kúszott a színes rózsák és tulipánok borította talajra. Harry lehunyta a szemeit, kezét egy üresen maradt helyre tette a sírkő mellett, másik kezét pedig a sírkőre tette és simogatni kezdte azt. Egy apró mosoly jelent meg ajkain, egy vörös rózsát helyezett a sír tetejére, majd közelebb hajolt, s megcsókolta a vésett betűket.
"Én is szeretlek Louis. Mindig is szerettelek, és mindig is szeretni foglak."
****************************
Harry Edward Styles a temetés után egy hónappal veszítette életét egy autóbalesetben, hol autója egy fával ütközött. Kezeit nem a kormányon, hanem ölében összekulcsolva találták meg, szemeit könnyek fedték, arcán mosoly helyezkedett el. Közvetlenül kedvese mellé temették el.
Mindenki tudta, hogy halálának egyetlen oka a szívében tátongó üresség, s fájdalom volt.
Már együtt lehettek ketten, békességben, s szeretetben.
A mennyország kapuin túl.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése