Injured - Larry Stylinson

Sziasztok sziasztok, itt Raven Agrippa, újra! Nos hol is kezdhetném. Nagyon, nagyon, rémesen sajnálom, hogy ilyen nagy kihagyások vannak mostanában MSG, SMT és Dark téren, valamint itt is, de nem igazán vagyok fényesen (és a napok nagy részét átalszom) szóval tényleg elnézést kérek.

Nos, mit mondatnék még.. Ez nem egy saját, hanem Karukara ötletén alapuló oneshot, 1-2 rész kivételével próbáltam mindent szépen leírni benne amit ő elképzelt és ez is csak azért van, mert úgy gondolom azok az elemek talán nem illettek volna egy ilyen témába  viszont nagyon nagyon szépen köszönöm, hogy továbbra is kitartotok mellettem és olvassátok ezeket.

Jó olvasást kívánok, puszi!

És boldog mikulát kívánok nektek drágáim!

Raven Agrippa

Louis azt mondta minden rendben lesz. Louis azt mondta hamar haza fog jönni. Louis azt mondta nem fog sokat inni. Louis azt mondta, még éjfél előtt haza fog érni. Louis vajon jól van? Louisval valami baj történt? Louis miért nem veszi fel a telefont? Louis hol a francban van?

Ezek a kérdések jártak a fejemben már másfél órája. Hajnali fél kettőt ütött az óra, s ő még mindig nem volt itthon. Egészen addig, míg a 32. hívásomra fel nem vette a kibaszott telefonját.

"Igehn?" Szólt bele egy vékony hang, meglehetősen kelekótyán, de ő volt az. A zene olyan hangosan dübörgött, hogy a telefont el kellett emelnem a fülemtől. Tehát még mindig a buliban van.

"Louis, mi az istent csináltál eddig?! Hol vagy?!" Kérdeztem idegesen. Örültem, hogy hallhattam a hangját, de nem ilyen körülmények közt. Egyáltalán azt sem tudtam jól van-e! ..Mindössze annyit, hogy részeg.

"Mih?! Megismételnéd?! Nem hallottam!" Hebegte, beszéde folyamatosan megszakadt az alkohol hatása alatt.

"Hol vagy?!" Ordítottam a mikrofonba, hátha ettől majd meghallja.

"Héh, hééhh.. Ne kiabálj.. Zaynnél vagyok. Miért, talán valami baj van?" Kaptam újabb kérdését, bár nem igazán hallottam belőle érdeklődést, csupán állapotát.

"Szedd össze magad, 10 perc múlva ott vagyok." Mondtam utoljára, mielőtt válaszát meg sem várva tettem le a telefont. Mérges voltam rá, muszáj volt elhoznom onnan, még a végén hülyeségeket fog csinálni, többet iszik. Nem régen vettem egy zuhanyt, göndör fürtjeim még mindig vizesek voltak. Pólómat lekapva rántottam magamra egy pulóvert és egy nadrágot, majd a zoknimat, a csizmámat, a kabátomat, hajamat egy sapka alá rejtettem. Mielőtt kiindultam volna az ajtón, még utoljára lekaptam a fogasról Lou kabátját. Talán még szüksége lesz erre is ma este. Bár gondolom volt annyi esze, hogy hóesésben vitt magával.

Kilépve az utcára tapasztaltam, hogy már nem szállingózik, mint mikor ő elindult. Hóvihar volt, az utak csúszósak voltak. Remek, most rengeteg idióta lesz az utakon és rohadtul vigyázni kell az autóval. Zsebemből előhalásztam a kulcsot, majd a fekete járművet kinyitva pattantam bele, melegítettem be a motort, s már vettem is az irányt Zayn háza felé. Az autó valóban csúszott, de nem volt annyira vészes, mint gondoltam. Volt már rosszabb is.

Amint odaértem gyorsan szálltam ki, s már be is csaptam magam mögött az ajtót. Sokan voltak a buliban, a zenét már messziről hallani lehetett, nem is értem, hogy a szomszédok miért nem szóltak ellene semmit.

"Harry, hát te is eljöttél?! Gyere, igyál velem!" Hangzottak a kiáltások mindenfelől, de nem törődtem velük. Nekem egyetlen dolgom van: Megkeresni Louist és hazavinni. Hamarosan meg is találtam, egy pult mellett állt és éppen valami alkoholos italt próbált magának kitölteni, mire felsóhajtottam. Egyre közelebb furakodtam hozzá, mire meg is látott. Gyönyörű ajkaira hatalmas vigyor kúszott, lerakta poharát, közelebb szó szerint rázta magát hozzám.

"Ah, Harry! Jöttél te is élvezni a bulit?!" Kérdezte hangosan, ahogyan kezeit átfonta a nyakam körül. Nos, ha nem ilyen helyzetben lennék még talán igent is mondanék csábítására, de így csak tekintetemet övébe fúrtam, komolyan megráztam a fejemet.

"Nem, Lou. Haza kell jönnöd velem! Most!" Parancsoltam rá, majd kezdtem el húzni a fogas felé, ahol kabátját láttam. Gyorsan elemeltem, ráterítettem, ő pedig morcosan, duzzogva bújt bele és követett. Akár egy kisgyerek, aki nem akar még eljönni a játszótérről..

Végre kiértünk az embertengerből, én pedig ajtót nyitottam neki a kocsiban. Még mindig hisztis volt, puffogva dobta le magát az ülésbe és fonta keresztbe mellkara előtt kezeit. Nem baj, majd megbékél. Megkerültem az autót, közben végighúzva a kezem a motorháztetőn ezzel egy kevés havat lesöpörve róla. Rögtön ez után összedörzsöltem kezeimet és beszálltam a helyemre, beindítottam a motort, mely halk dorombolással válaszolt. Egy ideig csak járattam, a szemem sarkából őt figyeltem. Semmit sem csinált, csak az ablakon bámult kifelé, a tomboló tömeget nézte. Ekkor döntöttem úgy végre, hogy elindítom az autót is, nem csak járatom. Nem tudom meddig lehettünk Zaynnél, de sokkal jobban csúsztak az utak mint előtte. A hókotrók már jártak erre, ezért nem volt hatalmas fehér lepel, csupán az utak szélén, de néhol hófalakat lehetett látni. Éppen azon gondolkoztam, hogy egy ilyen fal vajon hány embert temethet el, mikor valójában még egy komplett autó is beleférne. El sem akartam gondolkozni rajta, ám Louis kiszakított a gondolatmenetemből.
"Erre miért volt szükség, Styles?" A vezetéknevemen hívott. Tehát tényleg mérges. Nem, nem az. Csak az ital beszél belőle.

"Hulla részegre ittad magad Louis. Hajnali 2 óra van, azt ígérted, hogy éjfélre hazaérsz és nem fogsz inni." Mondtam, próbáltam higgadtnak tűnni, de belül cseppet sem voltam az.

"Istenem, bazdmeg, egyszer nekem is ki kell kapcsolódnom! Hisztiztem én valaha, ha túl sokat ittál egy rohadt bulin?!" Emelte fel a hangját, én pedig egyetlen másodpercre tekintettem rá, majd vissza az útra.

"Louis, van különbség kettőnk közt. Te nem bírod, én egészen jól." Vágtam rá kisebb gondolkodási időn után.

"Leszarom! Ennyit még én is megtehetek, kibaszottul ünnepek vannak!"

"Nem érdekel Louis! Eleget ittál mára, most hazamegyünk, letusolsz és alud--" Kezdtem bele a mondandómba, viszont már eléggé felidegesített ahhoz, hogy ne az utat figyeljem. A fenébe, az út!

Az autó ide-oda kezdett hánykolódni a csúszós úttesten, nem voltam képes a kormánnyal irányítani. Louis felkapta a fejét, erősen belekapaszkodott a kézifékbe, meg is rántotta azt, ám ezzel csak rosszabbat értünk el. A kocsi megrázkódott, nagy puffanás és csörrenés. Várj! Csörrenés?! Eddig összeszorított szemeimet kinyitottam. Mindent nagy fehérség fedett, ennek ellenére sötét volt. Csak később esett le, hogy az előbbi gondolataimat most ki is próbáltuk. Hófal. De a csörgés! Rettegve kaptam a fejemet magam mellé. Az ablak apró szilánkjai hóval együtt hevertek Louis ölében, ki teljesen öntudatlanul 'ült' az anyósülésen. Egy percre még reagálni sem tudtam, mielőtt kicsatoltam volna a biztonsági övet és érte hajoltam volna, elhúztam volna onnan.

"Lou! Louis!" Kiabáltam rá, de egyáltalán nem válaszolt. Arcát fürkésztem, míg észre nem vettem a piros kis csíkot lefolyni arca oldalán. Basszameg, vérzik! Ennyire beverte volna a fejét?!

Remegő kezekkel kaptam a telefonomért, s örömmel nyugtáztam, hogy még ha nagyon kicsi is, de van térerő. Kezdtem vacogni. A betört ablak miatt a hideg beáramlott, a jármű fűtése sem akart működni. Remek, kellett nekem!

"Mentőszolgálat, miben segíthetek?!" Kérdezte egy női hang a vonal túlsó felén. Remegő hangon szólaltam meg, s kezdtem el hadarni. Elsőnek, hogy hol vagyunk, hogy mi történt, majd azt is, hogy megsérült.

"Könyörgöm! Könyörgöm maradjon még! Mondja, mégis mit tegyek, amíg ideérnek a mentők?! Segítsen, kérem!" Hebegtem, a hölgy pedig mindent részletesen elmondhatott, ugyan semmi sem maradt meg a fejemben. Végül a vonalat bontottuk, én pedig tovább rázogattam őt. Basszus, muszáj felébrednie! Louis, muszáj!

Néhány kísérletezés után nyögve kezdte nyitogatni a szemeit. Édes istenem, sikerült! Felébredt!

"Louis! Lou! Krisztusom, jól vagy? Mit érzel?" Bombáztam azonnal a kérdéseimmel, bár nem számítottam válaszra, mégis kaptam.

"Szédülök, Haz." Nyüszítette remegő hangján, ám nem csak rekedt nyöszörgését tudtam volna így illetni. Egész teste remegett, akár egy nyárfalevél. Ennyire még sosem láttam fázni, bár megértettem. Én is majd' megfagytam, de a szívem megesett rajta.

Ismét pánikolni kezdtem. Most mit csináljak?! Megfagy, mire ideérnek! Zsebkendőket vettem elő, vérét kezdtem leitatgatni, ugyan ezt mindennek mondtam volna, csak nem hatásosnak. Ez után megfogtam törékeny testét, valahogyan átküszködtem magunkat az elsőkről a hátsó ülésre, félig fekvő helyzetben próbáltam megtalálni számára a legkényelmesebb helyzetet, a kocsiban talált meleg ruhákat terítettem rá, na meg a plusz kabátot amit elhoztam neki. Néha áldom a lustaságunkat, hogy nem pakolunk ki az autóból.

Hamar kiderült, hogy a ruhákkal semmit sem érek el. Louis ugyanannyira, megkockáztathatom, hogy még sokkal jobban remegett, mint előtte. Szinte már nézni sem bírtam, szorosan öleltem magamhoz kis testét, hátát dörzsöltem. Minden erőmmel azon voltam, hogy megnyugtassam és ne fázzon, de ismételten teljesen mást értem el vele. Nos, ez sem az én napom. Sírni kezdett. Keservesen zokogott, én pedig nem is értettem miért. Eltoltam magamtól, hogy szemeibe nézhessek, melyben csak félelmet, fájdalmat féltem felfedezni.

"Lou? Lou mi a baj drágám?! Könyörgöm, ne sírj!" Nem tudott válaszolni, mindössze összefüggéstelen dolgokat hebegett. Tudtam, hogy nincs értelme többet kérdeznem. Újra szorosan magához húztam, még mindig vérző sebét lágy csókokkal hintettem, próbáltam nem fájdalmat okozni neki. Nonszensz dolgokat suttogtam, a mondatok közt összefüggés nem volt, de most nem is kellett, hogy legyen. Az egyetlen lényeg az volt, hogy zokogása lecsillapodott, ám a remegést már nem tudtam ilyen remekül megszüntetni vele.

Hirtelen jött ötletből hajoltam el tőle újra, s rángattam le kabátomat, majd övét is. Rögtön ez után a saját pulóveremet, majd Louisét, így öleltem magamhoz újra. Úgy gondoltam, hogy a saját testhőmérsékletem talán jobban fel fogja őt melegíteni, mint a ruháink. Egyik kezemben a pólómat fogtam, arcát, fejét törölgettem, itatgattam kifolyt vérét. Jó ideig még remegett karjaim közt, majd ez hirtelen megszűnt, s már csak szuszogást hallottam. Megint elájult. Istenem, siessenek m-- Ekkor hallottam meg a szirénát, a segítség hangját.

Csupán annyit tudok, hogy végig ébren voltam, de már fogalmam sincs, hogy hogyan szedtek ki minket onnan. Lou eszméletlen volt, pofiját a kimarta, ezen kívül viszont mindene sápadtnak tűnt. Még mindig fázott.

Hamar beértünk a kórházba. Kivizsgáltak, teljes ellátást kaptunk mindketten, egy egészen "meleg" kórházi szobát, ahol estére maradhattunk. Még sokáig volt eszméletlen, mire a szemeit kezdte nyitogatni, nyüszített, mire azonnal megsimogattam fejét.

"Semmi baj Boo, biztonságban vagy. Már minden rendben." Suttogtam neki, gyönyörű kék szemeit kinyitotta és rám pillantott. Fáradtnak tűnt, de nem voltam meglepve.

"Haz, én.. Sajnál.." Kezdte a mondatát, egyik ujjam ajkaira hajtottam.

"Nem, Lou. Nem kell bocsánatot kérned. Az én hibám volt, vagy talán is volt, de mindketten élünk. És minden rendben lesz, megígérem." Nyomtam egy puszit ezúttal már bekötözött sebére, ő pedig bólintott. Imádtam, hogy hisz nekem. Láttam rajta, hogy szemei újra le akarnak ragadni, pedig még csak pár perce ébredt fel. Közelebb hajoltam hozzá, majd ajkaira csókot hintettem.

"Aludj még. Jó éjszakát, Boobear." Motyogtam, ajkaira lágy mosolyt húzott és bólintott.

"Jó éjszakát, Hazza." Suttogta, égszínkék szempárja lecsukódott, újra álomba merítve az én angyalomat.

Sweet Revenge - Zouis Malikson

Sziasztok! :) Nos ez mára az utolsó oneshot, amit megírtam.

Szeretnék mindenkit figyelmeztetni, hogy a fanfiction 3822 szavából minimum 3000 szexuális tartalom, vagy arra utalás így csak saját felelősségre olvassátok el. 18+

Mindenesetre akit nem ijesztettem el annak jó olvasást kívánok, puszi :)

Raven Agrippa

Zayn tudta, hogy Louis miért csinálja. Csupán az, ahogyan rávigyorgott, mikor a soloját énekelte a Teenage Dirtbag című dalukban Zaynt arra késztette, hogy már ujjfehéredésig szorongassa mikrofonját. Valamivel el kellett terelnie a figyelmét a látványtól. Próbált összpontosítani a dalszövegre, a dallamra Louis már fájdalmasan sexy, magas hangjai helyett, miközben természetese lazán mozgatta csípőjét. A színpadon vannak, az isten szerelmére..! Nem engedhette meg magának, hogy a színpad közepén legyen merevedése csak azért, mert valaki éppen előtte a lehető legerotikusabban adja elő magát, pontosan neki, ám 1000 sikoltozó rajongó, valamint kamerák előtt.

És még csak a koncert felénél jártak. Muszáj volt kényszeríteni magát, hogy megnyugodjon, mielőtt a dolgok csak rosszabbra fordultak volna.

Általában figyelmen kívül tudta hagyni őt a koncertek alatt, de ma.. Az életére esküdött volna, hogy a pasija direkt csinálja ezt vele mindenki előtt.

Feszülten nézte, ahogyan Louis elkezdte a saját soloját, előrelépett, a kezét pocakján tartotta, mint mindig. A mikrofonját szorosan tartotta ujjai közt, bár egy kicsit éppen máshogyan tartotta azt, ahogyan egy normális ember a mikrofonját. Inkább valami másra emlékeztetett. Zayn természetesen észrevette, hogy Louis egyre közelebb araszol hozzá, ezt a gesztust viszont ő is viszonozta, a kék szeműből egy vigyort kiváltva. A hollófekete hajú csak ekkor kapott észbe, s kezdett el Niall felé sétálni, hogy elterelhesse figyelmét róla.

És pontosan ez folytatódott egész éjszaka, az utolsó dalnál pedig Zayn már esküdni tudott volna arra, hogy fel fog robbanni. Rémesen küzdött azzal, hogy a nadrágjába ne költözzön be az a szorító érzés, már teljesen megizzadt, ellenben Louis csak mosolygott. Ő ezt pontosan jól tudta.

"Ez az utolsó dal ma este.." Motyogta Harry idegesen a mikrofonba, a tömeg pedig morajlani kezdett, ahogyan a zene elindult.

Zayn vigyorogni kezdett, ahogyan a zene elindult, majd megfordult, hogy láthassa a többieket. Liam elkezdte az első sorokat, Niall vadul léggitározott mögötte, Harry pár rajongónak integetett az elsősorban, Louis pedig egyenesen őt bámulta. Ajkai a vizes palackra tapadtak ugyan, hogy szomját olthassa, de egy másodpercre sem szakította meg a szemkontaktust.

Zayn szinte elveszítette a kontrollt maga felett, ahogyan bámulta, szája is tátva maradt. A hangja kissé el is ment, de remélte, hogy senki nem fogja észrevenni, ha majd elkezd énekelni. Úgy gondolta, hogy tökéletesen uralja a helyzetet, mikor végre túljutottak az első refrénen a srácokkal, de a következő alkalommal Louis egyenesen a háta mögé sétált, aprót a fenekébe csípett, mitől a természetesen a barna szemek kikerekedtek és felvirnyított. Egyenesen Harry soloja közepén.

Zayn halkan morgott, finoman a kékszemű hátsó felére csapott, ki úgy döntött, hogy még kínozni is fogja párját. Szemeit lehunyva nyögött fel egy aprócskát. És Zayn Malik hihetetlenül remélte, hogy senki sem látta a kis jelenetüket.

Mikor a fiúk végre befejezték az utolsó sorokat is Zayn hálásan köszönt el a rajongóktól a többiekkel együtt, ám Louis úgy integetett nekik, hogy egyik kezével közben szorosan átölelte Zayn vállát. Végre, vége van! Sosem örült még ennyire egy koncert végének. A fekete hajú már rémesen feszült volt, amint pedig a fények eltűntek a színfalak felé kezdte el tolni Louist, amilyen gyorsan csak tudta. Pontosan ez a gyorsaság volt a 'veszte', hiszen a kócos, barna hajú felbukott saját lábában, éppen a falnál tudta megtartani magát.

A többiek szorosan követték őket, még mindig fel voltak villanyozva a koncert miatt. Mindig kellett nekik egy kis idő egy show után, hogy lenyugodjanak és aludni térhessenek. Az adrenalint szinte markolni lehetett volna a levegőben, ahogyan az idegesítően nevető, falbontó tinédzser fiúk ugráltak.

"Srácok, van kedvetek elmenni egy bárba és bulizni?" Kérdezte Niall, ahogyan végre az öltözőbe értek.

Louis éppen bólintani akart, mikor Zayn egyik kezét a szájára tapasztotta, hogy megválaszolja helyette.

"Tulajdonképpen Louis és én éppen a szobánkba akartunk indulni. Igazán elfáradtunk.." Mondta ki véglegesítve a dolgot, nézte, ahogyan Louis szemei elkerekednek és nyöszörögni kezd a tenyerébe. Az alacsonyabb ekkor megfogta kezét, leemelte a szájáról és felhorkant. "Oh, de még milyen fáradt lesz, mikor végzek vele.."

Harry álla leesett, Liam a homlokára csata a tenyerét. Niall mindössze kuncogott, felemelte a kezét, hogy egy ötöst kérjen Louistól azt mondva neki "De legalább csináld jól!" Nem arról volt szó, hogy ne tudtak volna a kapcsolatukról, sőt, tanúja voltak mindennek, ami történt köztük, de nem voltak hozzászokva, hogy a szexuális életükről ilyen nyíltan beszéljenek.

"Niall!" Nyögte Liam döbbenten, bár mindenki tudta, hogy annyira azért nem volt meglepve. A szöszi mindössze vállat vont.

"Mi az? Inkább ösztönözni kéne, nem mintha nem történne meg amúgy is. Ne mondjátok, hogy nem éreztétek ezt a rohadt erős szexuális feszültséget a színpadon ma este. Louis gyakorlatilag könyörög azért, hogy Zayn keményen megdugja ma este, de tényleg!"

"Hé, még a végén lelkesebb leszel, mint bárki más itt. Nem igaz, édes?" Ugratta Louis. Kezével lenyúlt, hogy tapizhassa Zaynt, ki erre azonnal fulldokló hangokat adott ki, zavartan ragadta meg a vékony csuklót és kezdte el húzni. "Menjünk."

Louis kuncogott, párszor meg is botlott Zayn mögött, ki igen sietősen húzta végig a folyosókon. Az emberek ide-oda rohangáltak körülöttük, túlságosan el voltak foglalva, észre sem vették, hogy ők ketten elhagyták a helyet, beszálltak az egyik autóba, mellyel vissza is mehetnek a hotelbe.

"Ne várjuk meg a többieket. Ők bulizni mennek." Kiabált Louis a sofőrre, ki bólintott, mielőtt elindult volna. Zayn lába remegett, ideges volt, hogy mégis mi fog még történni.

Louis rávigyorgott, egyik kezét Zayn combjának belsejére simította, ujjaival a farmer anyagát dörzsölte.

"Hogy érzed magad, édes?" Hajolt közel hozzá a kéken csillogó szempár tulajdonosa, hangja a koncert után csak rekedtebb volt, mely még szexuálisabbá tette azt. Eztán rögtön fel is kuncogott, mielőtt kinyújtotta volna a nyelvét és végignyalt volna fülcimpáján, de még meg is rágcsálta azt.

"Kanos." Válaszolt Zayn egy másodperc gondolkozás nélkül. Elfordította a fejét, homlokát egyenesen Louisénak nyomta. "Ne hidd, hogy elfelejtem a kis mutatványodat a színpadon, te fasz. Rohadtul ki fogsz kapni érte." Fenyegette meg, Louis pedig láthatóan nagyot nyelt, szemeit egy rebbenés után csukta le, elképzelte mire is gondolhatott párja.

"Akkor csináld most." Dorombolta a barna, ujjaival feljebb és feljebb táncolt Zayn lábán. Előredőlt, ajkait egyenesen párjáéhoz nyomta, ki azonnal egy rántással reagált rá Louis tarkóján, a lehető legközelebb húzta magához.

Egy ideig csókolóztak, mielőtt a dolgok egyre túlfűtöttebbek lettek volna, így el kellett tolnia magától. "Nem itt. Majd megkapod a szállodában, csak várj." Hörögte, Louis pedig nyüszíteni kezdett szavaira. Már elege volt a várakozásból.

"Szóval ma este dugunk, édesem?" Kérdezte Louis kifulladva, a homlokát még mindig a másikénak döntve tartotta. Zayn még mindig csak remélni tudta, hogy a sofőr nem hallotta szavait. "Igen, rohadtul meg foglak dugni ma este.

Louis jóváhagyón búgott, lehunyta a szemeit, hagyta, hogy a kezei ökölbe szoruljanak. "Akkor a sofőr jobban tenné ha sietne, mielőtt kilököm innen és átveszem én a kormányt." Sziszegte türelmetlenül. "Bassza meg Zayn, ott akarok már lenni abban a retkes hotelban."

"Rossz fiú voltál ma este, Lou. Megérdemled a büntetést." Értett egyet Zayn a szavaival, már ő is a szobájukban akart lenni és egészen más dolgokat csinálni, minthogy átkarolta vállát. "Már majdnem ott vagyunk, jó? Van ötleted, hogy mit fogok csinálni veled?"

Louis megborzongott Zayn érintésétől, lassan megrázta a fejét. "Mit?" Kérdezte, mire szerelme rávigyorgott.

"Nekidöntelek annak a rohadt asztalnak és elfenekellek, hogy megtanuld a leckét. Aztán... Nem fogom engedni, hogy elélvezz, míg meg nem érdemled.. Megvan?"

"Franc." Szitkozódott Louis az orra alatt, érezte, hogy a szűk farmerja az eredetinél is egyre jobban kezd kényelmetlenebb lenni számára. Zayn csak vigyorgott, kibaszottul önelégült volt, ahogy elérték végre a főutat. Már csak pár percre voltak a hoteltől, Louis pedig hihetetlenül hálás volt a gyors forgalomnak.

Az út további része teljes csendben telt el. A kék szemek folyamatosan a saját nadrágját pásztázták, azon próbált gondolkozni, hogy milyen ördögi terveken járhat most Zayn agya vele kapcsolatban. Biztos volt benne, hogy bele fog őrülni a ma estébe.

Amikor végre megérkeztek a hotelba a hátsó kijáraton át settenkedtek be, hogy elkerüljék a rajongókat, majd az emelet felé kezdtek el sietni. A biztonsági őrök az ajtónál vártak rájuk, hogy elkísérjék őket a szobájukba, pedig ők tényleg csak egyedül akartak lenni most. Mindketten már egészen felizgultak, ezt pedig mocskosul nehéz volt rejtegetni.

Zayn maga elé forgatta párját, így ő sikeresen eltakarta az ő merevedését, míg a folyosón sétáltak. Louis felnyögött, de nem próbált meg menekülni a helyzetből, jobb nem feldühíteni ilyenkor Zaynt. A lift szinte már kényelmetlenül lassúnak tűnt, de abban a pillanatban, ahogyan elérték az 5. emeletet Zayn tolni kezdte Louist a szobájuk felé, de még ez a művelet is rohadt nehéznek tűnt. Már izgatott volt az este miatt, és tudta, hogy szerelme nem fog ellenkezni.

A pillanatban, ahogyan elérték a szobájukat a hollófekete hajú azonnal nyomta neki Louist az ajtónak, csípőjét nekinyomta, ezzel megakadályozva, hogy elmenekülhessen. Ez után rögtön tapadt rá Louis nyakára, szívni kezdte azt, szinte már agresszíven, így párja nyöszörgött érintése alatt.

"Ugh, Zayn.." Nyögte. "Basszameg, csak csináld már!"

Lou keze Zayn pólója alá csúszott, végig a gerincén, mielőtt lerángatta volna az anyagot a feje fölött. Egy pillanatig még csodálta izmait, karcsú törzsét, s tetoválásait. Vagyis.. Úgy mindent rajta. Tényleg.

Zayn durván ragadta meg Louis felsőjét, húzta le róla, mielőtt megragadta volna a vállait, mielőtt ágyékaikat összedörzsölte volna, már ezzel az őrületbe kergetve az idősebbet.

Ezt követően megragadta derekát, az apró konyha szerség-étkező felé tolta, míg ajkaik egy másodpercre sem szakadtak el egymástól. Egészen addig a percig nem álltak meg, míg Zayn a kis konyhaasztalt nem érezte kezének nyomódni. Louis szájába morgott, a testét használta arra, hogy minél szorosabban hozzányomja a másikat a fa szélének, míg az teljesen bele nem állt a hátába. A barna hajú végigsimított állán, hüvelykujját felfuttatta arcán, nyelvükkel kétségbeesett csatát vívtak. Hiába volt már kevés a levegő, nem akartak elszakadni. Mégis rászorultak.

"Tudod mit csináltál ma este rosszul, Lou?" Kérdezte Zayn, a másodpercben, ahogyan levegőért kapva szakadt el tőle. Louis vinnyogott, pontosan Zayn szájába, ahogyan az megszorította a derekát ezzel elérve, hogy az hatalmasat nyeljen, megrázza a fejét.

"Nem?" Kérdezett vissza Zayn, viszont a másik ismételten csak a fejét rázta, ujjaival még mindig borostás állát cirógatta. Mindig is imádta ezt csinálni. Pontosan addig, amíg meg nem találta a tökéletes helyet magának, amit kiszívhat, s csak reménykedhettek benne, hogy másnap nem fog meglátszani. Néha viszont nem jött be, a többiek meg persze idegesek lettek, mert sminkkel kellett elrejteniük, ugyan nem sokat értek vele.

"Szerintem tökéletesen tudod, hogy mit csináltál, Louis." Suttogta forrón a fülébe, az alacsonyabb pedig megborzongott, próbálta egyre közelebb passzírozni testét Zaynéhez, már ha ez még lehetséges volt. "Azt hiszen már eltervezted az egészet a színpadon, hiszen tudtad, hogy ha itt csinálnád talán ideges lennél és frusztrált.. Tudom, hogy mennyire szereted, mikor nem épp a legóvatosabba csináljuk. Igazam van, Louis?" Tette fel a kérdését, de válasznak csupán egy nyögést kapott, mire kuncogni kezdett.

"Megígérem édes, hogy ma este rohadt jól fogod érezni magad." Vigyorgott a fekete, kezével végigsimított Louis testén, mielőtt belemarkolt volna a fenekébe. Őszintén, imádta Louis hátsóját. "De előtte.. Azt akarom, hogy játszunk mélytokosat. Meg tudod csinálni, Lou?"

Louis álla szinte leesett Zayn szavaira, a szemei kikerekedtek, kétségbeesetten bólintott, mielőtt megtöredező hangján megszólalt volna. "Igen."

A következő dolog, amit Zayn elért, az már csak az volt, hogy párja letérdel elé engedelmeskedve kérésének, ám a fekete máris érezte, hogy a nadrágja túl szűkös a számára. Ekkor változtatott a helyzeten, íme, most már ő állt az asztal mellett, hogy támogatást nyújtson vele magának, Louis pedig egyenesen vele szemben. Gyorsan csatolta ki az előtte álló övét, másodpercek alatt rángatta le róla a szűk farmerét, gyakorlatilag a boxerével együtt.

"Folytasd." Hörögte Zayn, térdével vállba bökte Louist, annak érdekében, hogy kizökkentse transzából a kócost.

Lou bólintott, megnyalta a száját, apró kezei kényelmesen megtalálták a helyüket Zayn hátsóján, megszorította azt, elégedetten nézett fel arcára, torkából egy apró nyögés szakadt fel. Aztán végre abbahagyta a kötekedést is, egyik kezével megmarkolta párja férfiasságát, végignyalt a hegyén.

Zayn hosszan fújta ki a levegőt, egyik kezével megtámaszkodott az asztal szélén, míg a másikkal ösztönösen markolt bele Louis hajába, nem engedte, hogy elhajoljon szerszámától. Louis éppen azt a remek hőt tudta neki kölcsönözni, amiből úgy érezte, hogy sosem lesz elege.

Már egészen hosszú ideje voltak ebben az állapotban - úgy értem ilyen közel egymáshoz. Rengeteg időbe tellett nekik rájönni arra is, hogy rohadtul szerelmesek egymásba, főleg Zaynnek volt nehéz felismerni, hogy számára bizony Louis az a bizonyos személy, akire szüksége van. De mára már pontosan tudta, hogy ő az egyetlen, aki kell. Soha többé nem tudta volna elképzelni az életét nélküle, Louis pedig már mindent tudott róla - főleg az ágyban. Tudta, hogy hogyan kell mosolyt csalni arcára, nevetésre bírni, hogyan kényeztesse, vagy esetleg vigasztalja meg. És természetesen azt is tudta, hogy hogyan indítsa be. Például tudta, hogy Zayn rohadtul imádta, mikor csupán incselkedett férfiassága hegyével, és épp ez az, amiért most szándékosan csinálta vele.

"Lou!" Morgott Zayn, átkozódott, a fejét hátrahajtotta. "Komolyan, szopj már le, mielőtt lelöklek a rohadt padlóra és megbüntetlek. A picsába.." Fenyegette meg, agya teljesen elborult az élvezetektől.

Louis megállt egy percre, felnézett a barátjára, elhajolt tőle, hogy pimasz mosollyal felnézhessen rá. Aztán hirtelen kapta be szinte teljes hosszát, fejét szinte azonnal mozgatni is kezdte. Zayn morgott, próbálta kordában tartani a csípőjét, hogy ne nyomja bele az egészet Louis szájába, szerette volna tudni, hogy meg meri-e tenni magától.

Nos tulajdonképpen nem is sokáig tartott, mivel abban a pillanatban, ahogy Zayn belemarkolt a hajába az idősebbik fiú meg is rémült, lefagyva húzódott le róla. Megragadta Zayn csípőjét, de nem volt hajlandó újra bekapni, vagy bármi olyasmit csinálni, egyszerűen félénken ökölbe szorította kezét, s mint egy cica nyalogatta végét, várva Zayn reakcióját.

A fekete egyre szorosabban markolta a haját, ezzel szinte már gyakorlatilag fájdalmat okozva, de Louis nem tiltakozott, nem jelezte számára, hogy kellemetlen. Ő egyszerűen csak felnézett rá, nagy és ártatlan szemekkel, ahogyan próbálta egy percre sem abbahagyni Zayn férfiasságának kényeztetését nyelvével.

"Édes.." Sóhajtott fel Zayn, előre hajtotta a fejét. Megmozgatta kissé csípőjét, de Louis keze szinte azonnal nyomta vissza az asztalhoz, Zayn pedig csalódottan morrant fel. "Utolsónak figyelmeztetlek Lou, ha nem teszed meg komolyan a földre löklek és lenyomom a torkodon, én.. esküszöm." Hörgött összeszorított fogakkal, ujjaival még erősebben markolta Louis haját, valamint az asztal szélét.

"Az előbb azt mondtad, hogy a padlón akarsz megdugni. Döntsd már el." Suttogta Louis szemtelenül, miközben ismét elhajolt szerszámától, felpillantott rá. Zayn morgott, erősen megragadva a haját rántotta fel magához, amivel elérte, hogy felálljon ugyan, de valami fájdalmas visítás árán.

Zayn ismét fordított a helyzetükön, nekinyomta Louist az asztalnak, hogy ráhajoljon, kezét végigsimította hátsóján.

"Basszameg.." Hörgött Zayn, egyik kezét a barna hajún tartotta, hogy fel ne tudjon állni. Megragadta Louis fekete, szűk farmerének övét, együtt húzta le azt a boxerével, felfedve ezzel a tökéletes, kerek fenekét. Ez a látvány csak még inkább beindította.

Zayn egyszerre kapta be 3 ujját, kezdte el nyalni őket, mielőtt hirtelen nyomott volna fel egyet Louis bejáratába, ezzel kiváltva belőle egy nyöszörgést. Zayn egyszer rácsapott a szabad kezével fenekére, az idősebbik pedig felszisszent az érzésre. A bőre pirosba váltott, a fekete viszont remekül szórakozott.

"Maradj csendben." Figyelmeztette Zayn, ujját egyre beljebb nyomva párjában.

Louis nyüszített, de hamar el is hallgatott, amikor Zayn újra a fenekére csapott, engedte, hogy a feje koppanjon a fa asztalon, ahogyan élvezte az érzést. Zayn csak játszadozott vele. A sötét hajú gyorsan dolgozott, második ujját is Louisba vezette, majd harmadikat, végül lehajolt, hogy nyomjon egy csókot nyakára, eztán pedig megcsavarja kissé fejét, hogy láthassa élvezettől kábult arcát, ajkai résnyire voltak nyitva.

A szemei kikerekedtek, ahogyan kedvese egyre erőteljesebben tágította ujjaival, majd látta, hogy Zayn ajkai megmozdulnak. Gondolta, hogy éppen meg akarja kérdezni, hogy mi a baj, vagy hasonlók, de mielőtt még megtehette volna kapott fejéhez, rántotta le magához, hogy ajkaik összekapcsolódjanak.

Louis belenyögött a csókba, hátát Zaynnek nyomta, tulajdonképpen örült, hogy addig sem foglalkozott ujjai mozgatásával, de aggódott attól, hogy újra belekezdene. Igazság szerint mióta együtt voltak még egyszer sem feküdtek le.

"Zayn--" Kezdett volna könyörögni, de bele is szakadt a mondatba, ahogyan egy újabb, kisebb ütést kapott hátsójára.

"Ne mondj semmit." Követelte Zayn, visszanyomta párját az asztalra, felegyenesedett, hogy megcsodálhassa a látványt. Pontosan úgy, ahogyan ő akarta.

Zayn végigvezette ujját gerincén, tarkóján, majd újra le ezen a vonalon.

"Mennyire szeretnéd már, édes?" Kérdezte Zayn, miközben egy pillanatra megfagyasztotta mozdulatait.

"Rohadtul.." Sóhajtott fel Lou.

"És mennyire keményen akarsz dugni?"

"...Rohadtul. Rossz voltam." Nyögte szavait, pontosan tudta, hogy Zayn mit akar hallani.

A sötét hajú elvigyorodott, ujjait kihúzta belőle, majd saját férfiasságára markolva bökte meg Louis hátsóját vele. "Biztos, hogy akarod, egyébként.. Nem akarok... Fájdalmat okozni neked, Lou.." Mondta halkan, lassan, mitől az alatta lévő megborzongott.

"Igen, igen, csak csináld már!" Könyörgött Louis, fészkelődött alatta. Zayn ismételten szorosabban nyomta hozzá a tárgyhoz, ő maga kezdett el fészkelődni, hogy kényelmesen tehesse meg azt, amire Louis kérte.

Megmozdította csípőjét, ezzel férfiasságát beleeresztve testébe, mindketten felnyögtek az érzésre. Louis ujjaival erősen kapaszkodott meg az asztalban, ám Zayn mindkettőt megragadta, s szorította őket a háta mögé egy helyben tartva.

"Oh, istenem.." Nyögött Louis, ökölbe szorította kezeit, ahogyan Zayn lefogta. A mellkasa teljesen az asztalnak nyomódott, fejét beletemette a kemény, és hideg lapba, amint Zayn mozogni kezdett.

"Csak csendben." Figyelmeztette Zayn, Louis csuklóit szorosan egymáshoz tartotta. "És nem élvezhetsz el, amíg nem engedtem meg."

"De Zayn, én-" Nyöszörgött Louis, szavait nehezen ejtette ki a folyamatos nyögései miatt, ahogy Zayn egyre erősebben, gyorsabban és mélyebben hatolt belé. Már a gondolatait is teljesen elfelejtette, amiket mondani akart. Inkább csendben maradt, ahogyan Zayn mozgott benne, csak pár hang töltötte be az egész szobát: A lélegzésük, a bőrük egymáshoz csapódása, valamint az asztal furcsa nyikorgó hangjai a Zayn által gyakorlott nyomásra.

Louis ujjai kétségbeesetten akarták elérni arcát, meg akarta dörzsölni azt, vagy legalábbis szája elé helyezni egyik kezét, de egyszer sem sikerült kiszabadítania őket az erős tartásból, így feladta. Louisnak egyébként nem is volt már túl sok energiája, miközben Zayn mozgott benne, csak hol hangosabban, hol halkabban hallatta nyögéseit, próbált csendben maradni, ahogyan Zayn kérte, de az teljességgel lehetetlen volt.

Pár lökés után Zayn már érezte, hogy Louis kezd remegni, egyre közelebb került a végső öröm eléréséhez, s ő azonnal lassított a tempóján egyféle "büntetés részeként", hogy tovább tartson. Nem akarta még engedni Louisnak, hogy elmenjen.

"Ne.. Ne, Zayn! Kérlek!" Könyörgött Louis, próbált hátrébb férkőzni, hogy Zayn minden egyes lökésével mélyebbre hatolhasson. "Kérlek, édes. Én.. Közel.."

Zayn tiltakozóan rázta meg a fejét, folytatta a lassú lökéseket, ahogyan párja remegett alatta.

"Azt mondtam, hogy maradj csendben." Morgott, mielőtt teljesen leállt volna, még egyszer rácsapott fenekére, mielőtt egyik kezével megmarkolta volna Louis derekát, így már nem tartotta mindkét kezével a csuklóimat. Az idősebbik elengedett egy hosszú sóhajtást, összeszorította a szemeit, körmeit a tenyerébe ásta.

"Kérlek!" Motyogott Louis, mire Zayn gyötrelmesen lassú ütemben kezdte el mozgatni csípőjét. Nos, a barna hajú nem akart panaszkodni, már ez is jobb, mint a semmi. Az ajkába harapott, hogy elkerülje a zajcsinálást, de ez sem segített, ő folyamatosan zihált, mikor érezte, hogy meleg, puha ajkak tapadnak lapockáira és szívják, csókolgatják azt.

"Valld be, tetszik." Suttogta Zayn a harapdálásai, a szívásai közt, hangja érdes volt, miközben őrületbe kergette párját. "Tudom, hogy szereted, ha ilyen módon megbüntetlek, nem tagadhatod le." Louis nem válaszolt, mindössze nyöszörgött.

Zayn elengedte Louis kezeit, ki pihentetőleg lerakta őket a feje két oldalán, miközben Zayn tovább folytatta bőre csókolgatását. Szabad kezét ezúttal kihasználta, ismét Louis hajába markolt, elfordította a fejét, hogy jobban hozzáférhessen a nyakához. Amikor Lou teste ismételten kissé elernyedt a sötét hajú gyorsított lökésein, de ügyelt arra, hogy még mindig ne engedje őt átlépni azt a bizonyos küszöböt.

Elég jól ismerte már ahhoz Louist, hogy tudja, ha ujjait ökölbe szorítja, a háta ívbe feszül, akkor ő megint csak egyre közelebb és közelebb kerül a csúcspontjához, így Zayn másodszor is lelassított, hogy még tovább kínozhassa szerelmét. A lassú lökései szinte már az őrületbe kergették Louist. Nem bírta, ez nem volt elég.

Szinte fojtogatón nyöszörgött újra, arcát a hűvös fának döntötte, könyörögve nézett fel Zaynre, bár tudta, hogy ha ismételten kérlelni kezdi, nem fog neki engedelmeskedni. Már kezdett leesni neki, hogy mennyire rohadt érzés lehetett a koncert ideje alatt annyi ideig szenvedni anélkül, hogy egyáltalán hozzáértek volna.

"Kérlek! Kérlek, Zayn! Istenem, ez fáj, csak engedj elmenni, kérlek!" Hozta fel mégis ismételten, a szemkontaktust tartotta párjával.

"Mit gondolsz, el tudsz menni anélkül, hogy hozzád érnék, ha elég erősen duglak meg?" Suttogott Zayn a füleibe, cimpáját harapdálta.  Louis nyüszített.

"Nem tudom. Próbáld meg?" A hangja folyamatosan remegett, már rohadtul rászorult arra az egy érzésre.

"Meg fogom."

Louis egy kisebb "örömteli" hangot adott ki magából, mint egy megkönnyebbült sóhajt, de Zayn már ezt nem igazán tudta megmondani, hiszen újra erősen kezdett el mozogni párja testében, szinte hallotta, ahogyan a vér átrohant ereiben, a saját szívverése erősebben dobogott fülében mint valaha.

"Jézus" Motyogott Zayn, lökései egyre hanyagabbá váltak, ahogyan érezte, hogy saját teste is bizsereg, saját kezeit Louiséra helyezte, összekulcsolta ujjaikat. "Én is.. Közel.." Dadogta.

Louis nyöszörgött, kétségbeesetten bólogatott, a kezét kicsavarta, hogy megfelelő állásban lehessen ahhoz, hogy ujjaik összefonódhassanak. "Én is, csak.. Basszameg Zayn, csináld már!" Suttogta Louis, hangjából csupán a kétségbeesettség tükröződött, Zayn pedig tökéletesen tudta, hogy szerelme milyen közel is van a csúcshoz, már csak néhány extra lökés kellett hozzá.

"Gyerünk, édes, csak.. Gyerünk! Tudom, hogy jó érzés, ahogyan megduglak és tudom, hogy közel vagy! Élvezz el Louis, a kedvemért!" Suttogta a füleibe, megszorította a kezét, s továbbra is mély lökésekkel hatolt belé, egyre gyorsabban és gyorsabban.

Louis még egy aprót felnyögött saját karjába harapva, mielőtt a teste teljesen megremegett volna, és elérte volna a csúcsot. Zaynnek is már csak pár lökés hiányzott, mielőtt ugyanoda jutott volna, ahová párja. Mindketten szó szerint összeomlottak az asztalra, lihegve reszkettek, mikor Zayn végül kihúzódott Louisból, ki viszont ebbe beleremegett.

Zayn megsimogatta Louis nedves haját egy pillanatra, igazság szerint meg volt lepve, hogy milyen jól bírt mindent. Eztán felsegítette Louist, ki ugyan vinnyogott kicsit a sajgó testrészei miatt. A sötét hajú átölelte őt, combjai alá nyúlt, felemelte karjaiba, az idősebb pedig lábaival átkarolta Zayn derekát.

"Elviszlek az ágyig, jól van, drága?" Louis még mindig nehezen lélegzett, miközben motyogott.

"Hogy csináltam?"

Zayn mosolygott, lágyan megcsókolta arcát, végig sétált vele az egész szállodai lakosztályon, egész a franciaágyig. "Nagyon jó fiú voltál, édesem."

Louis szelíden elmosolyodott, ahogyan fejét Zayn vállára hajtotta, lágy csókokat nyomott a nyakára. "Én mindent megtettem, hogy ne csapjak zajt, sajnálom, csak.. Kicsúszott." Suttogta, míg Zayn mosolyogva nyomott egy puszit fejére, óvatosan megemelte a takarót, mielőtt letette volna az ágyra párját, ez után pedig befeküdt mellé ő is.

"Nincsen semmi baj, nem is igazán mondtál egy szót sem." Súgta neki a sötét hajú, bár mindketten tudták, hogy hazudik. Nem tudott arra figyelni, hogy milyen hangok hagyták el a szájukat, vagy mennyit is beszélt Louis a tiltása ellenére, az egyetlen, ami érdekelte, hogy igazán jól érezték magukat, most pedig már semmit sem akart jobban, mint ölelni őt egész éjszaka. Louis sosem vetette meg Zayn büntetéseit, ahogy ő szerette megtenni párjával, ám egyikőjük sem tagadhatta le, hogy az az utáni rész, mikor egymás karjaiban alszanak el.. Az az este legjobb része.

Louis közelebb húzódott hozzá, álmosan bólintott, ahogy kezeivel átölelte derekát, fejét teljesen vállába ásta, míg Zayn összefonta lábaikat, szorosan ölelte magához a kisebbiket.

"Tökéletes voltál, édes. Tökéletes is vagy." Suttogta Zayn szerelme fülébe, kezével lágyan simogatta hátát, míg a másikkal a tarkóját tartotta. "Szeretlek."

"Én is szeretlek." Suttogta a barna, mielőtt mindketten elaludtak volna. Semmivel nem takaróztak, mindössze egymás testét melegítették, szívük gyorsan dobogott, ahogyan együtt álomba merültek.

Why You're Beautiful - Larry Stylinson

Sziasztok! :) Nos íme, még egy Larry oneshot mára ;3 Ezt egy kicsit fluffyra terveztem, teljesen más témájúra mint például a Make It Stop vagy az Összekötve veled. 

Jó olvasást kívánok nektek, puszi! :)

Raven Agrippa

"Teljesen elfáradtam!" Jelentette be Louis, ahogyan ő és Harry beléptek a lakásba. Levette a kabátját, majd csak ledobta a földre egy kupacba. Harry mögötte lépkedett be, felakasztotta a kabátját és a fogasra helyezte, ez után pedig Louisét is felvette a földről és felakasztotta. Már teljesen rutinos szokássá vált.

"Én is." Tette hozzá Harry, egyik kezével beletúrt göndör fürtjeibe, ez után pedig amint a hálóba ért le is dobta magát az ágyra. "Lou?" Kiabált ki a szobából.

"Igen?" Válaszolta a vékony hang a konyha felől.

"Főznél nekem teát kérlek?" Kérdezte, a torka kissé fájt már a koncertek után, ez pedig még a náthájával is keveredett. Hangját próbálta a lehető legsiralmasabbá tenni, hogy a barátja talán megsajnálja és megtegye számára.

"Már csinálom, drágám." Válaszolt azonnal Louis. Halkan hümmögött, míg várt a vízforralóra, hogy elegendő forróságúra melegítse a folyadékot a tea számára. Hirtelen fordult sarkon, hisz úgy döntött, hogy amíg a masina lassan elvégzi dolgát, addig ő leveszi a szűk farmerját és a pulóverét, hogy valami kényelmesebb öltözetre váltson. Levette a nadrágot, majd a piszkos ruhák kupacába dobta, ezt pedig a pulóvere követte. Mindkettő éppen a kosár mellett landolt, véletlenül sem benne. Ennyit a célzásról. Louist nem igazán érdekelte, úgy gondolta, hogy az jó így. Átkutatta a tiszta kupacot, ide-oda dobálta a ruhadarabokat. Egyetlen ruha sem találta el Louis éppen akkori hangulatát. Semmit nem akart jobban, mint ott helyben összegömbölyödni a földön és meghalni a rossz hangulatába így, egy szál alsóneműben és ingben.

Végül Harry egyik kardigánja mellett döntött, amit az imént a sarokba dobott. Hirtelen lekapta magáról a fehér inget, majd magára is rántotta a meleg, kötött pulóvert. Sötét, zöldesszürke színű volt, nagy gombokkal az elején. Louis igazán szerette azt a pulóvert, mert remekül passzolt Harry zöld szemeihez. A pulóver csak úgy lógott rajta, körülbelül combközépig érhetett, éppen elég vékony is volt ahhoz, hogy mellkasán és hasán csüngjön az anyag. Mivel a ruhadarab elég vastag és meleg volt így is, ezért Louis úgy döntött, hogy nem vesz fel nadrágot. Végül ezzel az elhatározással boldogan sétált ki a fürdőszobából Harry ruhájában és egy alsónadrágban.

Lassan elkészítette a teákat ügyelve arra, hogy pontosan 2 kanál cukrot Harrynek és 3 kiskanál mézet saját magának. Éppen hogy szerették. Ez után felemelte a bögréket és a hálószobába sétált velük. Harry épp az ágyon feküdt, hosszú végtagjai szétterültek az anyagon. Louis hatalmasat sóhajtott, ahogyan realizálta, hogy még mindig a fekete, szűk nadrágjában és hasonló színű pólójában aludt az ágyon. Legalább átöltözhetett volna előtte.

"Kelj fel te lusta tróger" Mérgelődött Louis, megbökte a matracot a térdével. "Tudod milyen forró a teád?"

Harry megdörzsölte a szemeit, majd felült. Miután Louisra nézett a szája elnyílt, lassan pislogott párat, úgy gondolta, hogy maga egy isten áll előtte. A fürtös folyamatosan csak az előtte állót bámulta, ki lassan letette a teásbögréket az éjjeliszekrényre, kezét csípőre tette. A hatalmas anyag, mely Louis karjaira volt csavarodva csak még szembetűnőbben vékonynak mutatta derekát. Harry az ajkaiba harapott.

"Mi van?" Kérdezte Louis, szemöldökét felvonta. Harry pedig mást sem csinált, csak leste őt. Le és fel, le és fel.

"Te tökéletesen tökéletes vagy." Motyogta a göndör, még mindig le sem véve párja testéről tekintetét. Louis kissé megrázta a fejét, tekintetét a lábaira szegezte. Egyáltalán nem volt tökéletes. Messze tőle, valójában. Különösen ma, a vonzóság közelében sem érezte magát.

"Nem vagyok tökéletes.." Morogta az orra alá Louis, lábujjaival a szőnyeggel játszott. Tudta, hogy nem volt az. Egyszerűen csak.. Nem.

Harry hirtelen állt fel, tulajdonképpen jóval magasabb volt Louisnál. "Krisztusom, de igen, az vagy." Mondta, s tényleg úgy is gondolta. Teljes mértékben.

"Én tényleg ne--" Próbált újra vitatkozni az alacsonyabbik, de Harry átkarolta a derekát, az ágyhoz húzta, majd ledöntötte arra, leszorította rá. A kék szemű folyamatosan fészkelődött, bár csak a show-ért csinálta, igazából pontosan ezeknek a pillanatoknak élt.

"Louis William Tomlinson. Te maga vagy a tökéletes definíciója." Mondta Harry higgadt hangnemben, ám mégis szigorúan, smaragd szemeit mélyen ásta bele a kék szempárba. "És most el is fogom neked mondani, hogy miért.."

"Első.." Kezdte. "Azt, amilyen szép vagy a pulóveremben a törvény már bünteti.." Az anyagot ujjai közt dörzsölte, szemei ördögien csillogtak. "De.." Gombolta ki az első gombot lassan, így Louis mellkasa szabaddá vált számára. "Nélkülük is bíróságra kellene vinni a szépségedet.."

"Kettő.." Hintett apró csókokat kulcscsontjára, de az apró lila foltok hagyását sem hanyagolhatta el. "Mert ezek a csontok.. Az a nyak..." Kezdte, majd minden egyes betűt végigsimított nyelvével. "Ez a tetoválás.. Mind hozzám tartoznak."

Harry mindeközben hagyott még egy apró harapást Louis álla vonalán. Az apró testet természetesen a hideg is kirázta, a felé magasodó pedig elvigyorodott. Harry visszahajolt rá, a kék szemű pedig megtett minden tőle telhetőt, hogy tartsa lélekjelenlétét, ám csúfos kudarcot vallott, gerince egy gyönyörű ívbe feszült.

"Három.." Kuncogott Harry sötéten. "Amikor pontosan ezt csinálod.."

Harry lehajolt, hogy megcsókolja szerelmét, ki pedig lelkesen kapott szája után, kezeivel fogságban tartotta nyakát, hogy még véletlenül se hajolhasson el tőle.

"Négy.." Sóhajtott fel a fürtös, mielőtt újra Louis ajkaira tapadt volna. A kezei oldala köré tekeredtek, többször simította végig kezeit lapockájától egészen a törzséig. Mindig is úgy vélte, hogy gyönyörű az alakja.

"Ezek.." Ismételte meg újra a kézmozdulatokat, majd kezei végül megálltak Louis tökéletes csípőjén. "Az alakod tökéletes. Ez az ötödik."

Az eddig alárendelt már nem tudta tovább türtőztetni magát. Siettetett puszit nyomott Harry ajkaira, elfojtott egy vigyort, ami éppen ajkaira tört volna. Kihúzta kezeit a kardigánból, párjáról is pontosan úgy ügyeskedte le felsőjét, hogy közben ne kelljen elválasztaniuk ajkaikat. A fürtös lassan elindult lefelé mellkasán, csókokkal borította be mellkasát, gyomrát, medencecsontján sokáig időzött. "Hat.." Lehelte rá a finom, puha bőrre. "A pocakod."

A smaragd szempárú lassan visszatért Louis ajkaira, de mielőtt még csókot lophatott volna róluk Louis minden erejét bevetve fordított az álláson. Ezúttal ő volt Harry fölött, ült rá a hasára.

"Most én jövök." Kezdte vigyorral az arcán. Az ezúttal alul fekvő hatalmas kezeit Louis combjaira helyezte, hüvelykujjával finom bőrét dörzsölte.

"Hét.. Ezeket is imádom benned.." Kezdte Harry, ellenben a rajta ülő felcsattant.

"Ne szakíts félbe, Haz!" Parancsolta. A göndörke ajkaira egy gödröcskés mosoly csúszott, már éppen meg akart szólalni: Nyolc, mikor főnökösködsz, de tartotta a száját. Louis megfogta Harry hatalmas kezeit, majd végigcsókolta tenyereit. "Egy.. Ezek a kezek, s minden, amit tettek értem.. Elkaptak, mikor elestem, megveregették a hátamat, ha valamit ügyesen csináltam.. Valamint minden, amit valaha tettek értem.." Tette hozzá kacsintva. Hazza egy pillanatra visszatartotta lélegzetét, meg kellett köszörülnie torkát, arra erőltetve magát, hogy lenyugodjon. (Kilenc. A francba, kacsintott!)

Louis végigsimított haján, többször is megmarkolva tincseit. "Kettő.. Ezek a hihetetlen fürtöcskék.."

"Három.. Az összes tetkód." Kezdte, ahogyan az összeset, egytől egyig végigcsókolta. A madarakat, a szavakat, a szögeket, a hajót, valamint a közös tetoválásokat is, végül megállt.

"Négy.." Lehelte rá a Harry csípőjén lévő tetoválásra, mielőtt újra csókot hintett volna rá. A göndörke megfeszült, csípője megugrott, ahogy találkozott Louis ajkaival. Elvigyorodott, mert tudta, hogy pontosan ezt fogja elérni. "Pontosan ez..."

"Öt.." Mondta Louis, végighúzta a kezeit szerelme combján, ki ajkába harapott, csak a légzésére próbált összpontosítani. "Imádom ezeket.."

Rögtön ez után Louis átfordult a hátára, egyenesen Harry mellé. A fürtös oldalra fordult, egyik kezével átölelte Louis derekát. Imádta, hogy tökéletesen összeillett apró teste nagysága az ő hatalmas kezeivel, Louis pedig éppen azt az érzést nem cserélte volna semmire, mikor átölelte őt.

"Hat.." Bújt hozzá egyre közelebb a kék szemű. Érezte Harry mellkasának emelkedését és süllyedését, valamint lélegzetvételeit saját magán. "Rohadt jó nagykifli vagy, Fürtös."

"És te vagy az én tökéletes kiskiflim, Boobear." Mormogta Harry óriási vigyorral kedvese fülébe.

Pregnancy - Zouis Malikson

Sziasztok sziasztok! :) Nos, az első történet ma, ami nem Larry Stylinson, wo! Ahogyan a cím is mutatja egy Zouis Malikson témát dolgoz fel, mégpedig felkérésre a male! pregnancy témáját.

Nos, jó olvasást kívánok mindenkinek, puszi :)

Raven Agrippa

Louis Tomlinson

Mára már másfél éve lehet, hogy együtt vagyok Zaynel. Ritkán veszekedtünk, azok sem voltak túl igaziak, idióta dolgokon kaptunk össze, mely problémáinkat maximum 3 órán belül megoldottunk, néha a fiúk rásegítésével. Ettől függetlenül rosszat nem tudnék mondani a kapcsolatunkra, szerencsére mindig is remek volt, bár néha furcsának találtam, hogy Zayn szinte a széltől is próbált óvni. Ennyire talán nem lennék béna!
Ezen a napon is éppen összevesztünk, de most otthon, szóval a srácok nem voltak ott békíteni. Nem túl nagy dolgon veszekedtünk, mint soha. Ő ismét felhozta, hogy őt idegesíti a bandában betöltött helyzetem, én pedig csak a vállamat vonogatva reagáltam rá, mint általában és a laptopom képernyőjét bámultam. Nem akartam törődni ezzel a problémával, majdcsak megoldódik egyszer, ha meg nem akkor maximum nem éneklek olyan sokat a bandában… Végül is, nem én tudom magamról, hogy mennyire szörnyű a hangom, hanem azok, akik kiosztják a szövegem és ezt neki is meg kellene végre érteni.

***************************************

Külön-külön tusoltunk le ezúttal, nem együtt, vagy fürödtünk a kádban, de már nem veszekedtünk. Már az ágyban feküdtem egy boxerben és pólóban mikor Zayn belépett a hálóba, én pedig a könyvemről néztem fel rá egy pillanatra. Tökéletes felsőtestét semmi sem takarta, alsó felét egy szürke melegítőnadrág. Nagyot nyeltem, nem terveztem egyből a nyakába ugrani a veszekedésük után és ajkaira tapadni, ki tudja mit gondolt most magában. Lassan az ágyhoz sétált, felhúzta mellettem a takarót és bebújt alá, majd arcomhoz nyúlt, levette rólam a szemüvegem, az éjjeli szekrényre tette a könyvemmel együtt, mit idő közben becsukott.

„Remélem, hogy megjegyezted hol jártál, Boobear.” Mondta édeskés hangján, majd közel hajolva egy puszit nyomott szám sarkába, de nem többet.
„Szerencséd van, különben most kapnál miatta.” Fordítottam felé a fejemet egy biztató mosolyt felé küldve, mire kezét arcomra simította és megcsókolt.
„Sajnálom, nem akartam veszekedni, de tudod jól, hogy idegesít.” Ejtette szavait gyengéden miután távolabb hajolt arcomtól, én pedig sóhajtottam.
„Tudom Zaynie, de ne erősködj rajta ennyire. Majd meg fog változni, ha meg nem, akkor engem nem túlzottan idegesít.” Nyomtam egy puszit mondandóm befejeztével szájára, majd ficeregve az ágyban feküdtem le elsőnek a hátamra, hogy lecsukjam az éjjeli szekrényen helyet foglaló lámpát, majd felé fordultam és átkaroltam, ő is szorosan magához ölelt. „Álmos vagyok.” Morogtam a mellkasába bújva, mellkasa mozgásából éreztem, hogy kuncog, majd egy puszit hintett fejem búbjára, simogatni kezdte a hátam.
„Akkor aludj, jó éjszakát Boobear.”
„Jóéjt Zaynie.” Köszöntünk el egymástól röviden, majd hamar el is aludtunk. Legalábbis én. A hajnal kellős közepén ébredtem arra, hogy a hasam nagyon morgolódik, a torkomban szinte már éreztem, hogy a tegnap esti vacsora nem fog sokáig bennem maradni. Egy ideig még próbáltam leküzdeni az érzést, mint eddig folyamatosan minden nap. Ez már a negyedik nap volt. A szám elé kaptam a kezem, próbáltam óvatosan kikászálódni Zayn karjai közül, de ebből egyre inkább siettetett kimászás lett, hallottam, hogy morog és mozgolódik, de gondoltam, hogy van olyan jó alvókája, hogy azonnal vissza is nyomja az álom. Kiugrottam mellőle a puha ágyból hangosan a földre érkezve, hisz szinte elestem sietségemben. A fürdőszoba felé kezdtem el kétségbeesetten rohanni, s abban a pillanatban, ahogyan beestem a wc kagyló elé máris kitört belőlem minden. Próbáltam minél halkabb lenni, hogy ne keltsem fel Zayn érdeklődését, ha esetleg még ébren lenne, de nem hiszem, hogy ebben a helyzetben akárki is csak azzal törődne, hogy halkan adja ki magából gyomra tartalmát. Hamarosan igazam is lett. Zayn csapta ki a fürdőszoba ajtaját, s remegő testemre simította a kezét, a hátamat kezdte el simogatni, ahogyan én még mindig a wc felett térdeltem, várva az újabb csapásra, mi fel fog törni belőlem. Lihegtem, remégesemnek nem tudtam megálljt parancsolni, a könnyeimmel küszködtem, hogy ne törjék meg utat szemeimből kifelé. Párom ijedt, aggódó hangját hallgattam, próbálta kiszedni belőlem, hogy mi történt, hogy jól vagyok-e. Tisztán hallottam a hangján, hogy pánikba esett, de én sem voltam jobb. Miután biztos vagyok benne, hogy gyomrom tartalmának legutolsó kis darabja is kikerült belőlem pont ott, ahol le is nyeltem kezemmel próbáltam megtörölni a számat, de a helyzet ettől amúgy sem lett volna jobb.
„Ennyi volt..?” Kérdezte végül még mindig remegő hanggal, én pedig óvatosan bólogatni kezdtem. „Gyere, segítek.” Fogta meg egyik kezével a felkaromat óvatosan, másikkal még mindig a hátamat tartotta, így segítve fel a földről, a mosdóhoz támogatott és segített megmosni az arcom, a kezeimet, majd a fogamat is, miközben tartott, de simogatni is volt mellette ideje. Kezdtem úgy érezni, hogy lassan visszatér belém az erőm, de Zayn erősködött, hogy segíteni akar, mibe bele is egyeztem. Rendben, mégis csak jobb lesz, ha velem marad. Visszakísért és az ágyra fektetett, majd betakart, én pedig csak nagy szemekkel bámultam fel rá, mikor kifelé akart indulni. Hirtelen kaptam el a csuklóját és szólaltam meg rekedt hangon, toromat köszörültem.
„Za—Zayn, maradj itt. Ne menj ki.” Ő egy percig csak állt ott, mint akit odaállítottak, majd bólintott, én pedig kezét elengedve hagytam, hogy lassan vissza sétáljon az ágy mell és lefeküdjön mellém, de nem húzta fel magára a takarót, gyengéd puszit hintett ajkaimra.
„Mi történt, Lou..?” Kérdezte aggódva ugyanazt a mondatot, mit a fürdőben többször is megtett, de hangja nyugodtabbá vált, ahogyan én is kezdtem visszanyerni bőröm színét és már nem remegtem.
„Fogalmam sincs.” Vallottam be őszintén röviden és tömören, majd miután semmit nem mondott folytattam. „Igazság szerint négy napja kezdődött már, de.. Akkor nem vettem tudomást róla, mert mindig vissza tudtam fojtani, de ma valahogy ma nem sikerült..” Nyeltem egy nagyot, ahogyan az óra felé néztem. Hajnali fél 5.. Zayn még délben sem szeret felébredni, erre én négy óra tájékán felvertem. Remek Louis, hihetetlen ügyes vagy, most biztosan fáradt.
„Reggel orvoshoz viszlek. Vagy.. Inkább most?” Pillantott ő is az órára, nem igazán láttam rajta lefagyás jelét, hogy ő ilyenkor ébren van. Ahogyan egymás felé fordultunk az oldalunkra ő lágyan simogatta a hátamat, én pedig újra mellkasába nyomtam a fejemet, bőrén csodálatos tusfürdője illatát szaglásztam.
„Nem, semmi szükség rá, különben is, holnap elég sok dolgunk lesz.. Vagyis.. Ma.” Tettem hozzá sóhajtva az utóbbi két szót, ő pedig lágy csókot hintett tincseim közé.
„De igen, szükség van rá. Louis, így nem engedem, hogy dolgozz. És én sem fogok bemenni holnap, veled fogok maradni, amíg nem jössz rendbe. Nem hagyhatlak itthon egyedül és erről nem szeretnék vitát nyitni veled.” Mondta miközben a tincseimmel kezdett el játszani, én pedig elsőnek mellkasába morogtam, megcsíptem bőrét, mitől felsikoltott kissé, de nevetve adott egy utolsó puszit. „Próbálj meg visszaaludni, szükséged van rá.” Hunyta le a szemeit, én pedig bólogattam pontosan úgy, ahogy Zayn tette. Nem hiszem, hogy olyan sok maradt volna bennem, hogy még egyszer ki kelljen szöknöm egy ilyenre a karjai közül.
Reggel Zayn mozgolódására lettem figyelmes, lassan nyitottam ki a szemeimet, de valami nagyon szúrta, ő is hunyorgott. Hát persze, a napfény. Erőtlenül, rekedten kuncogtam mellkasába, ahogyan láttam szenvedő arckifejezését és mitől? Egy kevés napfénytől, ő pedig morogni kezdett, de tudtam, hogy közben mosolyog. „Nevess csak Louis, megbánod te még ezt.” Kezdte el a csipkelődését azonnal. „Ha nem lennél beteg már rég nem itt tartanál.”
„Nem tudom, hogy tudsz ennyire szenvedni egy kis napfé..” Kezdtem a mondatot, de befejezni már nem tudtam, mert csak azt éreztem, hogy megfordít, hogy én legyek szembe az ablakkal, én pedig nyöszörögve kaptam egyből a kezeimet arcom elé a hirtelen fénytől eltorzult arckifejezéssel, ő pedig visszahúzott és újra magához ölelt kuncogva.
„Egyébként jobban vagy?” Kérdezte megcirógatva az arcomat.
„Még egy kicsit émelygek, de sokkal jobban. Zayn, én nem akarok orvoshoz menni.” Kezdtem el hisztériázni azonnal, ahogy észbe kaptam így, ébredés után.
„Márpedig menni fogsz. Vagyis jönni, velem.” Helyesbített a mondatán, én pedig nyögve nyugtáztam magamban, hogy ebből már úgysem szabadulok. A fekete hajú herceg végre megadta a reggeli csókomat, majd felkászálódott az ágyból, mire én is felkönyököltem és a szemeimet kezdtem el dörzsölgetni.

************************************

Miután mindketten felöltöztünk és egy kevés reggelit magunkba pakoltunk, -én kifejezett óvatossággal- indultunk el a kórház felé. Egész útón az ujjaimat tördeltem és idegesen bámultam ki a szélvédőn. Nem akartam jönni, de mégis, most, hogy elindultunk rettegni kezdtem. Mi lehet a bajom? Mi van, ha valami komoly? A nyakamat teszem rá, hogy ez nem egy megfázás!

Mikor a kocsi megállt az épület parkolójában hatalmasat nyeltem. Hát itt vagyunk. Remegő kézzel nyúltam a kilincs felé, de Zayn hirtelen megfogta a másikat, mire összerezzentem és felé kaptam a fejemet.
„Ne aggódj Boobear, semmi baj nem lesz.” Nyomott egy utolsó puszit ajkaimra, majd kiszállt, utána pedig én is, majd együtt indultunk be. Amint kinyitottuk az ajtót azonnal megcsapott az a jellegzetes kórházszag. Mindkettőnk arca eltorzult a hirtelen jött érzéstől, de lassan besétáltunk és egy számunkra alkalmas orvost kerestünk, aki egészen gyorsan, sok mindent megvizsgált rajtam, de semmit sem talált. Végigkérdezett, hogy mit éreztem az utóbbi napokban, én pedig egyre feszültebben válaszolgattam kérdéseire, egyetlen támaszom a mögöttem álló, folyamatosan nyugtatni próbáló Zayn volt. A doktor válaszaimra elhúzta a száját, majd annyit préselt ki köztük, hogy még van egyetlen vizsgálat, amiben reménykedik, hogy meghozza az eredményét, de ha nem, akkor fogalma sincs mi a bajom. A 3. emelet 15-ös szobájába küldött minket, mi pedig bólogatva indultunk el arra, míg az orvos feltelefonált, hogy fogadjanak. Mikor az emeletre értünk a szobát kezdtük el keresgélni, majd a legnagyobb meglepettségünkre a ’nőgyógyászat’ feliratot találtuk rajta kiírva.
„Mi a fenét keresünk mi itt?” Kérdezte a fülembe súgva Zayn, én pedig vállat vonva néztem rá.
„Biztos vagy benne, hogy jól jegyezted meg az ajtó számát?” Súgtam vissza neki, majd hirtelen nyeltem egy nagyot, ahogyan az ajtó nyitódott előttünk.
„Louis Tomlisnon?” Kérdezte egy vékony, női hang, én pedig bólintva nyeltem egy hatalmasat, majd ő betessékelt az ajtón. Még mindig nem értettem, hogy mi a fészkes fenét keresek egy olyan helyen, mint a nőgyógyászat. Ennyire nőneműnek nézek ki? A nő azt kérte, hogy feküdjek le arra az asztalnak tűnő ágy izére, ami valljuk be, hogy sok jót nem jelentett nekem, főleg az után, hogy valami síkosítónak tűnő akármit, meg műszert vett elő és kiment mondván, hogy a doktor ÚR mindjárt itt lesz. És mit is keres a nőgyógyászaton doktor ÚR? Ennyire perverz emberek hogyan élnek a földön? Gondolkozni kezdtem, hogy na vajon hány nőt láthat egy ilyen ember nap, mint nap, de csak a számat húztam a gondolatra. Az úgy rendben van, hogy én nem vagyok hetero, de akkor sem lenne ilyen munkám, ha netán mégis így lenne. Gondolatmenetemet egy alacsony, szakállás, már őszülő férfi zavarta meg. Még jobb! Nem is fiatal nőgyógyászok, hanem ilyen vén pedomacinak tűnő akármik. Ismétlem a kérdésemet: Mit keresek a nőgyógyászaton? Zayn mellettem szintén még mindig értetlenkedve figyelte az eseményeket, köszönt az orvosnak, meg ilyesmi. Persze, hisz mi illedelmes felnőtt emberek vagyunk. Az orvosok előtt.
Mikor azt a furcsa zselés akármit vette a kezébe, amitől a Zaynnel együtt töltött éjszakáim jutottak eszembe megkért, hogy vegyem le a pólómat. Hát ez kész! Itt lesz végem, ez a pasim előtt erőszakol meg! ..Mindenesetre illedelmes voltam és megtettem, ő pedig figyelmeztetett, hogy ne ijedjek meg, de hideg. Bólogatni kezdtem, mire ő a hasamra nyomott abból az idétlen cuccból. Ez hideg! ….Ja, nem mintha nem szólt volna miatta. Lényegtelen. Egy műszert vett elő, amit hozzá érintett a bekent területhez, majd mozgatni kezdte rajta. Ez most mit is csinál pontosan..? Folyamatosan ilyen dolgok jutottak eszembe, mígnem az orvos egy meglepett „Oh” hangot nem adott ki magából. Kérdő pillantást vontam felé, egy perc gondolkodási idő után pedig felém fordította a monitort és egy kisebb-nagyobb foltra bökött rajta.
„Gratulálok uraim, az ott a magzat. Önöknek hamarosan gyermekük születik.” Na itt esett le az állam a földig és kezdtem el idiótán bámulni. Micsoda? Én meg a terhesség?! Ha-ha, nagyon jó vicc, terhesek csak a nők szoktak lenni! Zayn felé néztem, arcán az értetlenség jelent meg, de talán egy kevés csillogást is láttam szemeiben. Talán örülne neki? Zayn ezt elhiszi?
„Biztos benne, hogy az nem a reggelim egy nagy… maradékja? Vagy egy.. rágó?” Kérdeztem mindenfélét kitalálva, mire az orvos szinte nevetni kezdett.
„Mr. Tomlinson, ezt a műszert erre találták ki, nem mutat meg.. Rágót meg ételmaradékokat. Magam sem értem, hogy hogyan történt, de ön gyermeket vár.”
Az életem eseményei szinte mind egy szálig leperegtek előttem az utolsó pár szeretkezésünket is beleértve. A francba! Csak egyszer nem volt otthon óvszer, de gondoltuk baj úgysem lehet belőle! Nem, igaz?! Még mindig furcsállottam, szinte reménykedtem, hogy ez egy álom. Az orvos lassan letörölte a hasamról a krémet, majd a kezembe adta azzal, hogy töröljem le, ahol én érzem, hogy még rajtam maradt, majd megköszöntük és Zaynel együtt hagytuk el az épületet, csak a kocsinál szólaltunk meg. Még mindig döbbent voltam, de fogadni mernék, hogy ő is.
„Lou, most.. Komolyan születni fog egy..?” Kezdte mondatát, de már be sem tudta fejezni. Én egy percre gondolkoztam el, majd bólintottam.
„Úgy tűnik..” Motyogtam halkan, majd a földre néztem, de hirtelen azt vettem észre, hogy a lábam nem éri a földet és valaki nagyon szorít. Természetesen Zayn kapott mosolyogva karjaiba, szinte kicsattant az örömtől.
„Istenem, Lou! Mindig is akartam egy kisfiút! Vagy egy kislányt! Egy kisfiút! Csodálatos, hihetetlen, hogy ez pont neked sikerült!” Kiabált szinte örömében, majd megcsókolt, s végül letéve a telefonja után kezdett el kutatni. „Fel kell hívnom a srácokat, ez hihetetlen!”
„Várj már, Zayn!” Kuncogtam fel kivéve a kezéből a telefonját és a kocsi kilincséhez nyúltam. „Elsőnek érjünk haza.. Gondolom nincs még olyan késő, átöltözünk és bemegyünk a stúdióba. Teljesen ráérsz közölni a srácokkal, vagy tévednék?” Kérdeztem kuncogva, ő pedig elmosolyodva nyitotta ki a kocsi zárát, én pedig az ajtót kinyitva szálltam be az ülésre, mikor pedig ő is visszaadtam a telefonját és az egyik kezemet a lapos hasamra tettem.
„De hé.. A nőknek nagy hasa szokott lenni.. Nekem meg itt semmi nincs..” Húztam fel a pólómat, hogy megnézzem és megnyomkodjam ujjaimmal a hasfalamat, mire Zayn óvatosan a kezemre csapott.
„Na, ne nyomkodd Boobear!” Nevetett fel és húzta le a felsőmet. „Tudod édes, a nőknek sem van azonnal akkora hasa. Kilenc hónap telik el, mire abból a jól ismert fehér folyadékból akkora hasad lesz és egy gyerek a hasadban!” Kuncogott miközben a kulcsot a gyújtásba helyezte, majd beindította a motort. Igaza van. A francba, túlságosan is ideges vagyok!
Mielőtt hazamentünk volna a boltba mentünk bevásárolni, majd mikor otthon lepakoltuk a szatyrokat, mikben csak élelmiszerek voltak –és a további biztonság kedvéért óvszer, bár fogalmam sem volt, hogy minek, hiszen ha jól vettem le, akkor most 9 hónapig semmi sem lesz-. Ez után indultunk el a stúdióba, ahol a többiek elénk rohanva fogdosták meg a kezemet és rohamozták le Zaynt. Mindössze annyit mondtunk nekik, hogy a kórházba megyünk, mivel rosszul lettem, de másról még nem tudtak. Kérdésekkel rohamoztak meg, hogy mi a bajom, s nagyon súlyos-e, mire mindketten felnevettünk, végül felvilágosítottuk őket. A döbbenet természetesen hatalmas volt, el sem akarták hinni, ez után még több kérdéssel halmoztak el, amikről még azt sem tudtam, hogyan kellene őket megválaszolni…
Onnantól kezdve a témáink nagy része a hasam körül forgott..

*****************************

3 hónappal később

Zayn Malik

Lassan teltek a hetek és a hónapok, de tisztán észrevehető volt, hogy azóta a csodálatos nap óta, mióta megtudtuk, hogy lesz egy gyerekünk Lou hasa egyre csak gömbölyödött. Gyakran jártunk vizsgálatokra, gyakrabban talán, mint kellett volna, hiszen meg akartunk győződni benne, hogy egészséges, s az is marad. Louis hányingere pár alkalom után már az első hónapban el is múlt, ám attól kezdve az étvágya nőtt rohamosan, mi tulajdonképpen érthető volt, s sokkal jobb, mintha még mindig a fürdőszobában görnyedne reggelente.
Ma szabadnapunk volt, teljesen ráértünk. Egy doboz pizzával ültünk a kanapén kettesben, szorosan egymás mellett, kezemet Lou hasán pihentettem, miközben ő mosolyogva nézte a tv-t.
„Hé, Boobear.” Szólítottam meg halkan, mire elsőnek egy halk hümmögés hagyta el a száját, ez után rám is tekintett, én pedig a szabad kezemmel megsimogattam arcát. „Lou, gondolkoztál már rajta, hogyan fogjuk elnevezni?” A kérdésemre halkan felnevetett.
„Zayn, erre még 6 hónapunk van, nem annyira sokat agyaltam az ötleten, de.. Ha kisfiú lesz Tommy-nak szeretném elnevezni!” Mondta hatalmas mosollyal arcán, én pedig felkuncogtam.
„Nem is hangzik olyan rosszul.. De ha véletlenül lányunk lenne? Mit szólnál ha.. Marie lenne?”
„Marie Malik? Egész jó..” Gondolkozott el Lou egy percre, majd gondolkozóra vette a figurát. „Tommy Malik.. Marie Malik.. Tetszenek ezek a nevek..” Fordult felém ez után, s egy lágy csókot nyomott ajkaimra, mit viszonoztam is magamhoz ölelve a leendő ’anyucit’.
„Egész gyorsan ötleteltünk, nem gondolod?” Kérdeztem miután eltávolodtunk egymástól, ő pedig mosolyogva bólintott.

*******************************

4 hónappal később

Louis Tomlinson

Ma van az a nap, mikor a doktor azt mondta, hogy megtudhatjuk a hasamban növő cseppség nemét, ha szeretnénk. Zayn és én megbeszéltük, hogy mindenképpen tudni szeretnénk, de ezen a napon pont egy fontos koncertet kellett volna lebonyolítanunk. Megpróbáltuk átíratni az időpontot az orvossal, ám az nem ért rá, szóval most Zayn helyett –kit nem engedtek el a munkából- anyának kellett elkísérnie a kórházba.
A gerincem és a bordáim rengeteget fájtak, többet, mint amennyi az elég, a szerveim is sokszor rakoncátlankodtak, de az orvos szerint ez teljesen normális lehet, tekintve, hogy nem vagyok nő. Az én testemet nem erre teremtette az a valaki, aki létrehozta az embert rengeteg évvel ezelőtt. Úgy döntöttem, hogy megkérem az orvost, hogy készítsen pár képet a magzatról, s elviszem őket Zaynnek. Talán így kevésbé fogja magát rosszul érezni azért, mert most, ebben a pillanatban nem lehet itt velem.
Az ajtó kinyílt, s egy kedves, mosolygós nővérke lépett ki rajta, ki a legelső alkalommal is fogadott minket, majd a nevemet szólította. Anya megfogta a kezemet, majd velem együtt felállva a székről sétáltunk be a szobába. Be kell vallanom, hihetetlenül izgultam. Végre meg fogom tudni, hogy egy kicsi Tommy-t vagy Marie-t fogunk felnevelni. Szinte már tudtam a járást a rendelőben, hiszen rendszeresen jártunk ide Zaynel. Szokásosan, mint ahogy mindig, az ágyra ültem, majd hátradőltem és vártam a csodát. Az orvos belépett, köszönt, majd az állapotomról kezdett faggatni, miről készségesen ki is tálaltam neki, míg előkészítette a vizsgálathoz szükséges feltételeket.
„Szeretné tudni a nemét?” Tette fel utolsó kérdését, én pedig bólintottam. Az orvos a képernyőt kezdte el kémlelni, egy ideig nézte, mire megszólaltam.
„Megtenné kérem, hogy készít róla egy pár felvételt..? Szeretnék vinni belőle a páromnak.” Nyeltem egy nagyot, az orvos egy másodpercre rám pillantott, bólintott, majd a képernyőre mutatott.
„Gratulálok uram, ön egy gyönyörű kisfiút vár. Ez esetben maradjon még, készítek egy pár felvételt róla az apukának.” Mondta mosolyogva, ám ez ragadós volt. Hihetetlenül boldog voltam, hiszen tudhattam, hogy a kicsivel semmi probléma nincsen, úgy néz ki, hogy egy egészséges kisfiunk lesz. Mikor az orvos végzett, s a képeket a kezembe adta kisétáltunk, én pedig azonnal magamhoz öleltem anyát, s nem tudtam nemet mondani potyogó könnyeimnek. Ő szorosan ölelt magához, a hátamat kezdte el simogatni, de hallottam, hogy kissé ő is szipog. Miután kisírtam magamat indultunk el a stúdió felé, vagyis.. Vitt el anya a stúdióba, ahol gondolom a srácok még mindig dolgoztak, majd ott hagyott.
A tőlem telhető leggyorsabb tempóban siettem be a terembe, ahol ők voltak. Zayn azonnal kiszúrt, én pedig hozzá rohantam minden tényezőt elfelejtve akkor, legyenek azok az idióta fájdalmak, vagy az, hogy koncentrálniuk kellett volna arra, amit éppen mondtak nekik. A kisebb jelenetet meglátva Paul is abbahagyta a monológját, s leült. Mindenki szinte tűkön ülve várta, hogy megszólaljak végre, ez látszott is az arcukon, de én csak álltam ott, mint egy fadarab és szorosan öleltem magamhoz a hollófekete hajú páromat.
„Lou, mit mondott az orvos? Valami baj van?” Kérdezte egy idő után, mikor még mindig nem tudtam magamból egy szót sem kierőszakolni. Csak a fejemet ráztam és a kezébe nyomtam az addig ott szorongatott fotókat.
„Zayn! Zayn kisfiú!” Szólaltam meg végre hangosan, a többiek pedig vele együtt fellélegezve kezdtek el örömködni, jött is oda mindenki egyenként megölelni és gratulálni, esetleg foglalkozni is az akkorra már nagy hasammal, míg én csak Zayn arcát tudtam figyelni, ki újra, s újra lapozgatta át a képeket, szemeibe könnyek gyűltek, melyek örömteli mosolyának megkoronázói voltak…

*************************

Louis Tomlinson

Egyre csak teltek a hónapok, minden napról napra lett sokkal nehezebb. Fájt mozogni, rengeteget szédültem, s éreztem magamat betegnek, de nem akartam állandóan Zaynre támaszkodni. Nem akartam, de mégis áldom a makacsságát, hogy akkor is otthon maradt velem, mikor én nem akartam engedni neki. Ki tudja mi lett volna, ha a már lassan folyamatosan bekövetkező ájulásaimnál elesek?! A kicsinek lett volna baja, s mindezt az anyja felelőtlensége miatt, azt pedig nem bírtam volna ki. Az orvos azt mondta, hogy nemsokára eljön az időpont, amikor is világra kell hozni a kisfiunkat.
Szerinte már mindene kifejlődött annyira ezekre az időkre, hogy beszélhessünk hozzá, sőt! Tegyük is meg, általában a gyerekek szeretik hallani az anyjuk és az apjuk hangját még mielőtt megszületnének, s mi ezt még el is hittük. A mai délután sem telt másképpen. Az igazat megvallva egészen meleg telet írtunk idén, ettől függetlenül mindketten a takaró alatt gubbasztottunk az ágyban, Zayn a hasamat simogatta, néha fejét is ráhelyezte, beszélt hozzá én pedig csak mosolyogva néztem őt. Hihetetlenül aranyos volt, de hamarosan már nem tudtam ezzel foglalkozni. Egyre többet fészkelődtem, valahogy sehogy nem tudtam megmaradni a helyemen, nem kaptam normálisan levegőt. Azt hittem csak a testpozíció miatt lehet, lefeküdtem, felültem, felálltam, de semmi nem segített, csak megszédülve estem vissza az ágyra, lassan már lihegni kezdtem, az arcom előtt legyeztem kezemmel. Fél perc sem telt el, máris Zayn aggódó pillantásával találtam szembe magamat, kezeit a combomon támasztotta miközben előttem guggolt a földön, arcomat nézte. Egyik kezemet a tüdőmhöz tettem, próbálkoztam minél több levegőt magamba préselni, de ez nem akart sikerülni. Egy idő után már Zayn aggódó hangja és kérdései is kezdtek elhalkulni a fejemben, émelyegve láttam a világot.
„Zayn.. Nem kapok..” Kezdtem el rekedten suttogni, de őszintén szólva azon is csodálkozok, ha ebből bármit meg is értett, de azonnal vette a lapot. A fejét ide-oda kapkodta a szobában, hogy most mit tehetne, majd végül remegve, idegesen állt fel és vett a karjaiba, rohant ki a szobából, majd a házból is, ültetett be a kocsiba. Addigra már valóban nem sok mindent érzékeltem abból, ami körülöttem történik, a szemeimet lehunytam, kezemet a hasamon, a tüdőmön tartottam és összesen két féle hangot tudtam kipréselni magamból, az pedig a nyüszítés vagy a morgás volt. Zayn végig ideges volt, ez pedig a vezetési stílusán is meglátszódott. Sosem láttam még így vezetni, de ebben a pillanatban nem is akartam rászólni miatta.
Mikor a kocsi végre a kórház parkolójában állt meg újra a karjaiba emelt. Attól féltem, hogy túl nehéz vagyok neki, szólni akartam, hogy tegyen le, de erőm sem lett volna, ráadásul nem is érdekelte volna a kérlelésem. Az épületbe érve amint meglátta a recepciós kisasszonyt pánikában szinte azonnal, kiabálva kérlelte, hogy azonnal küldjön egy orvost, mi úgy gondolom egész hamar meg is történt még úgy is, hogy nekem éveknek tűnt minden másodperce.
Mindenféle gyógyszereket kaptam, majd egy szobában már maszkot is, ami a légzést segítette. A nővérek hangját hallottam, ahogyan vitáztak Zaynel, hogy csak akkor jöhet be, ha felveszi azokat a kórházi göncöket, amik persze a leendő apukának nem nagyon voltak ínyére, de megtette, hiszen fontosabb dolog is volt most annál, hogy hogyan néz ki.
Hamarosan már mellettem állt, a jobb kezemet szorongatta, én pedig erőtlenül nyöszögtem neki mindenféle marhaságokat, többnyire olyanokat, hogy nem akarok meghalni, ő pedig feszülten válaszolgatott minden egyes hülyeségemre.
Több órányi szenvedésnek tűnt, amit akkor átéltem, minden értelemben. Levegőt venni könnyebb volt, de éreztem, hogy a homlokomat folyamatosan borogatják, mindig el akartam alélni, míg az orvos folyamatosan csak kiabált hozzám, hogy csináljam azt, amit ő mond. Előre figyelmeztettek, hogy a szülés nem gyerekjáték, s nem hihetetlenül jó érzés ezt végigcsinálni, bevallom, teljesen igazuk volt.
Ki tudja mennyi idő után vékony, síró hangot hallottunk. Zayn is és én is azonnal az orvosra kaptuk a fejünket, ki egy apró kisembert tartott a karjai közt, majd felkiáltott.
„Kisfiú!” Mosolygott ránk az orvos, nem mintha eddig nem tudtuk volna a nevét, mégis könnyeim kezdtek végigfolyni arcomon. Végre vége van és ő az. A mi egészséges és apró kisfiunk. Zayn egyre erősebben és erősebben szorongatta a kezemet, de akkor nem bántam. Tudtam, hogy ő is csak hihetetlenül boldog.
„Tommy Daniel Malik, 2014. január 6.-án született, Doncasterben, 3350 gramm, 54 centiméter. Teljesen egészséges, semmi problémát nem találtunk.” Diktálta az orvos egy nővérnek, aki a kicsi anyakönyvét írta, én pedig el sem tudtam hinni, hogy végre ez a nap is eljött, főleg így. Minden probléma nélkül.
Mikor végre a fájdalmak is csendesültek, s teljesen egyedül tudtam levegőt venni kaptam a kezembe Tommyt. Könnyeim szinte patakokban kezdtek el hullani, ahogyan apró arcát simogattam, dundi kis kezecskéit és lábait figyeltem. Lassan nyitotta ki szemeit, melyek gyönyörű kékek voltak, apró buksiján sötétbarna tincsek kezdtek el megjelenni.
„Gyönyörűek a szemei, akárcsak a tieid Boobear.” Hallottam Zayn vékony hangját. Vékonyabb volt, mint általában szokott lenni. Felé néztem, szemeit könnyek lepték el, én pedig még erőtlenül nyújtottam felé a cseppséget.
„Megfogod?” Kérdeztem, ő pedig egy pillanatra rám nézett, majd újra rá, kinyújtotta a kezeit, s elvette tőlem, gyengéden magához ölelve kisfiunkat.
Akkor úgy éreztem, hogy ennél boldogabb nem is lehetnék soha. Hamarosan a többiek is megérkeztek. A szüleim, Zayn szülei, s a banda. Mindannyian egytől egyig megismerkedtek az új jövevénnyel, jövőbeli terveiket kezdték el mesélni az éppen alvó, vagy hatalmas kék szemekkel bámuló apróságnak, míg Zayn és én csak csendben, mosolyogva figyeltük a hirtelen jött embertömeget.

Rain - Larry Stylinson

Sziasztok sziasztok :D Nos, ez itt pontosan a tegnap esti oneshotom, az utolsó oneshot, melyet más blogra töltöttem fel, de úgy döntöttem, hogy ide is felteszem, hogy minden meglegyen egy helyen is, ahogyan az első előtt említettem :) Igen, megint egy Larry Stylinson történet, ami teljesen random pattant ki a fejemből, miközben zenét hallgattam és megláttam a gifet.

Remélem tetszeni fog, jó olvasást kívánok, puszi! :)

Raven Agrippa

"Harry! HARRY NEM!" Sikoltoztam egy rohadt üveg mögött állva. Ki akartam törni, ha máshogy nem is lehetett -hisz az ajtót elállták- az ablakon akartam kijutni az utcára. Nem bírtam nézni az odakint történteket.

*******************

Az eső esett, Harry pedig éppen a gyorsétterem felé tartott, hogy ő is csatlakozhasson a kis csapatunkhoz, velünk ehessen. Már messziről kiszúrtuk őt, de a többiek nem törődtek azzal, ahogyan ázott spánielként toporzékolt, hogy a jelzőlámpa zöldre váltson, s a túloldalra átjöhessen. Egy jelzőlámpa kezdett el szikrázni. Aggódva figyeltem a történteket, azonnal fel is álltam az asztaltól. Egyedül én láttam a történteket. Az autók jelzőlámpái közül még egyetlen egy sem váltott át a rikító piros színre megálljt parancsolva nekik. Harry oda sem figyelt, mindössze lelépett az útról.

"Ne!" Ordítottam fel. Egy pillanatra lefagytam, ahogyan a test egy fekete autóval ütközött össze. Szemeim kikerekedtek, a kezemben tartott üdítőmet a földre ejtettem, mi annak rendje szerint csattant szét és folyt mindenfelé. A mellettem ülők is hirtelen álltak fel, páran az ajtó felé rohantak, egyikőjük kisietett rajta, kettejük előtte állt meg.
"Engedjetek ki!" Ordítottam rájuk, szemeim már könnybe lábadtak. "Engedjetek!" Ordítottam újra és újra, mellkasukat püföltem, próbáltam elrángatni őket, de mindhiába. Az ablakhoz rohantam, egy tárgyat kerestem, amivel kitörhetem azt és kiugorhatok rajta. Négy, erős kéz kapott el.
"Nem! Azonnal engedj el! Most!" Sikoltoztam kétségbeesve, megpróbáltam kiszakítani testem övékéből, de túl gyenge voltam hozzájuk. Zokogtam. Rendőrök érkeztek, mentők, nekem pedig mindent egy rohadt üveg elől kellett végignéznem, míg nem..

BAMM! Egy csattanás.

Felkaptam a fejemet. A kanapén ültem otthon, senki sem volt körülöttem. Odakint az eső szakadt, rémes vihar volt. Az időjárás letörött faágakat, vagy simán a még fához tartozó ágakat vágott az ablaküveghez. Pont egy ilyenre ébredtem fel én is.
"Harry..?!" Szólaltam meg elhaló hangon, de választ nem kaptam. "HARRY?!" Szólítottam újra hangosabban, már kétségbeesve. A TV ment, de a műsor legkevésbé sem érdekelt. Lelöktem magamról a takarót, a házban kezdtem el rohangálni. Hol a francban van?! Istenem, Harry!
Ekkor esett le. Ma este ment el bulizni a többiekkel, ahová én nem akartam menni, mert összevesztünk. Te jó isten! Álmom rémképei játszódtak le a fejemben, de amint kiszakadtam belőlük az ajtó felé rohantam. Felkaptam a cipőmet, de a kabátra már nem volt elég időm. Kirohantam a meleg otthonunkból, egyenesen a rémes időjárásba. Az eső azonnal eláztatta minden porcikámat, rémesen hideg volt. Remegtem, a hideg cseppek sós könnyeimmel keveredtek. Gondolkozás nélkül rohantam az étterem felé, ahol álmomban ettünk. Egészen közel volt a szórakozóhelyhez, ahová Harryék indultak.
A vihar elvakított, ágak, gallyak akadtak a lábaim útjába, pártól, esetleg kövektől még orra is estem. Nem érdekelt. Szakadatlanul rohantam és rohantam tovább, autók suhantak el mellettem hihetetlen gyorsasággal. Természetesen gondolom mindenki minél hamarabb haza akart érni ebben a szeszélyes időben, én viszont csak egyet akartam. Eljutni arra a helyre. Térdeim és tenyereim kisebesedtek az eséseimtől, az arcomon egy kő csíkot húzott, de vérem már rég lemosták a vízcseppek.
Már egyre közelebb és közelebb kerültem az étteremhez, mikor egy autót láttam meg. Pontosan azt az autót, amely álmomban... Bármikor megismertem volna! Az emlékezetembe égett.
"Ne!" Sikoltottam fel ösztönösen, átvágtam a füvön és mindenféle susnyán, hogy ha kell valahogy megállítsam a fekete járművet. Még ki sem értem az úttestre, de az máris megállt. Ablakai párásak voltak és vizesek, nem láttam az utastérbe, de ők remekül kiláthattak. A hátsó ajtó kicsapódott, majd hirtelen egy kéz rántott be. Meg sem tudtam nézni ki az, hirtelen sikoltottam fel. Nemár! Nemhogy nem tudo-
"Boo! Jézusom mit csinálsz idekint?!" Hallottam meg az ismerős hangot, majd szorosan ölelő kezeket éreztem magam köré fonódni. "Édes istenem, mégis mióta vagy idekint? Teljesen bőrig áztál!" Szívem hatalmasat dobbant. Hazza! Ez Hazza! Édes istenem, csak egy rohadt rémálom!
Lefagytam, majd olyan hirtelen kezdtem el újra zokogni, amennyire hirtelen felébredtem abból a rémségből. Remegő kezekkel karoltam át a göndört, ki csak mindeddig volt teljesen száraz, mostanra ruháim, és persze én teljesen átáztatták övéit.
"Louis, mégis mi a fenét kerestél idekint ilyenkor? A picsám befagyott volna!" Jegyezte meg még egy hang, ám az éppenséggel a volán mögül jött. Zayn. Nem tudtam neki válaszolni, könnyeim nem engedték.
"Sssh, minden rendben van. Itt vagyok." Nyugtatott szerelmem, én meg csak tehetetlenül bújtam hozzá, mint egy ázott kutya. Most én voltam az az ázott spániel. Miután kezdtem lenyugodni tette fel újra a kérdését. "Mi a baj, Boo? Mit kerestél idekint.. Ilyenkor?"
"Én.. Én rosszat.." Kezdtem el dadogni lazítva a szorításán, elhajoltam tőle, így ő meg tudta vizsgálni arcomat, azonnal a vágásra simította kezét. Összeszorítva a szemeimet szisszentem fel.
"Ne haragudj. Mi rosszat..? Rosszul érezted magad..? Istenem Lou, nem kellett vo--" Kezdte a mondatát, de félbeszakítottam.
"Azt álmodtam, hogy elüt egy rohadt autó egy rohadt úttesten egy meghibásodott jelzőlámpa miatt!" Ordítottam fel, majd újra hozzábújva folytattam az előbbi kis jelenetemet. Harry egy pillanatig vissza sem tudott ölelni. Gondolom megijesztettem.
"Saj..Sajnálom Harry! Nem kellett volna veszekednem veled, nem akarlak elveszíteni, csak ne hagyj itt, kérlek!" Motyogtam ázott ingébe, két kezemmel olyan erősen markoltam ahogyan csak tudtam. A kocsi pedig lassan megállt alattunk. Hát hazaértünk..
"Ssh, semmi baj. Minden rendben van, itt vagyok és nem ütött el semmi, látod? Makk egészséges vagyok. Csak egy rossz álom volt." Mutatott magára egy biztató mosoly keretében, majd lecsókolta könnyeimet arcomról, végül pedig egy ennél sokkal érzékibb, forró csókban értek össze ajkaink. "Most pedig gyere, menjünk be. Megtörölközöl, ellátom a sebedet és lefekszünk aludni. Semmi baj Louis." Suttogta ajkaimra, majd a fekete felé szólt.
"Kösz a fuvart, Zayn. Örök hála." Mondta, majd átkarolva támogatott ki az autóból, s siettünk vissza a lakásba. Kezdtem szégyellni magam, amiért a TV-t, villanyokat, úgy mindent égve hagytam, de abban a percben, mikor elhagytam a lakást semmi sem érdekelt.
S Harry valóban úgy tett, ahogyan mondta. Az összes létező kis sebemet, horzsolásomat fertőtlenítette, édes puszijaival le is zárta a sebeimet, hogy ne fájjanak többé. Mindezek után közösen vettünk egy forró fürdőt, s bújtunk együtt az ágyba.
"Nagyon szeretlek Harry. Soha nem akarok újra veszekedni.." Motyogtam mellkasához bújva, egyik kezemet göndör tincseihez vezettem, játszottam velük. Apró pusziját éreztem meg a fejemen, majd szorosabban magához húzott.
"Én is nagyon szeretlek, Boo. Soha többé nem kell majd veszekednünk, ígérem." Suttogta szavait lágyan. "Jóéjszakát." Tette még hozzá, végül pedig egymás karjaiban ért minket az álom. 

Ezúttal rémálmok nélkül.

Make It Stop - Larry Stylinson

Sziasztok :) Nos, itt a harmadik korábbi munkám, melyet egy számomra fontos személy számára írtam meg, ő valószínűleg tudja is, hogy róla van szó. 

Nos minden olvasómnak küldöm ezt a oneshotot aki valaha is átélt vagy átél ilyen élethelyzetet. Sose adjátok fel!

Jó olvasást kívánok, puszi!

Raven Agrippa

Egy új év. Legalábbis egy új tanév kezdődött idén szeptemberben a gimnáziumban, ahol tanultam. Egészen elsős korom óta utáltam ide járni. Hogy miért? Arra nyomós okom volt.

Minden az első évem februárjában kezdődött. Rengeteg aranyos és szép lány volt az iskolában, akinek tetszettem. Nos, ennek hírnek hallatán egy normális tanuló szinte kiugrana a bőréből, ellenben velem. Engem nem érdekelt, hogy az iskolában hány lány szerelmes belém, az sem, hogy mennyire. Mióta megláttam első nap szerettem egyik osztálytársunkat. Amolyan szerelem első látásnak dolognak mondhattam volna. Tudjátok, mint azokban a csöpögős filmekben. Éppen Valentin nap volt, ami talán az iskolában úgymond bevett „ünnepnek” számított. Mindenki piros, vagy éppen rózsaszín kis kártyácskákat írt szíve választottjának remélve, hogy az viszonozni fogja érzelmeit. Én is így tettem, az egyetlen baj az volt, hogy én nem az ellenkező nem számára írtam szerelmes leveleket. Nos, annak ellenére, hogy rengetegen kedveltek az iskolában temérdek olyan is akadt, akik ezt épp ellenkezőleg gondolták. Abban a szent másodpercben fejeztem be az írást, majd már hajtottam is össze a csepp kártyát, hogy a zsebembe csúsztathassam, mikor is hirtelen egy, a padom felé tornyosuló leány alakja kapta ki a kezemből.
„Nézzük csak, nézzük.. Kinek írt a szívtipró szerelmeslevelet Valentin napra..” Kezdte gúnyosan tekintve barátaira, barátnőire. Nevettek.
„Hé! Add azt vissza!” Nyüszítettem, ahogyan próbáltam tőle elvenni, de furfangosabb volt, mindig sikerült kicseleznie a kezemet.
Soraimat olvasta, fennhangon az egész osztály előtt. Mindenhonnan két féle érzelmek tükröződtek, ahogyan az utolsó szavakat is elolvasta. Undor vagy épp hitetlen meglepettség hálózta be a tantermet. Végignézve az arcokon temettem enyémet tenyereimbe, ahogyan éreztem, hogy mindenki engem bámul, majd vagy susmorogni kezdenek, vagy fennhangon szidalmazni engem.
Ez volt az első évem februárja.
Azóta már a 4. és egyben az utolsó évemet jártam. Alig várom, hogy kiszabadulhassak ebből az iskolából és egy másik városba mehessek egyetemre, hogy új életet kezdhessek. Minden vágyam volt. Már mindenki tudott róla. Az összes diák, a tantestület, az igazgatóság. Utáltam azt a napot. A Valentin nap már semmit nem jelentett számomra, a boldog párokat szinte átkozni tudtam volna, mert minden összejött nekik. És velem mi történt? Minden nap kigúnyoltak és bántottak. Igazán remek közösséget alakítottam itt ki. És hogy miért nem mentem át másik iskolába? Arról fogalmam sincs. Idénre pedig már teljesen felesleges lenne iskolát váltanom. Már csak ezt a 9 hónapot kell kibírnod! Gyerünk, meg tudod csinálni!
Még el sem értem az iskolát, máris görcsben állt a gyomrom. Mi fog történni ma? Még mindig ugyanúgy fognak szapulni, mint az előző években? Oh, igen, valószínű.. Lépteimen lassítottam, próbáltam legyőzni a szorongásomat odabent. Nem kell félnem tőlük. Teljesen gondolataimba mélyedtem, de már arra sem emlékszem, hogy min merenghettem annyira. Egyetlen dologra lettem figyelmes. Megérkeztem.
Nagy levegőt vettem. Légy erős, meg tudod csinálni. Beléptem a kapun. Innentől nincs visszaút. Egyenesen lépkedtem előre az épület bejárata felé a kövezett járdán. Szívem egyre hevesebben kalimpált mellkasomban, úgy éreztem, hogy ki akar szakadni. Rémes érzések keringtek bennem, hiába próbálkoztam leküzdeni őket. Az udvaron lévő emberek ügyet sem vetettek rám, s én sem rájuk. Minél természetesebb akartam lenni, minél jobban elrejteni félelmeimet, s túl lenni ezen az egész napon, héten, hónapon, éven. Rettegve nyúltam a kilincsért, majd ráfontam hosszú ujjaimat és lenyomtam azt, belépve abba az épületbe, hol az életem pokollá vált. Ismerős és ismeretlen arcok fogadtak. Az osztálytársaim, az évfolyamtársaim megvetően néztek rám. Én csak megpróbáltam nem törődni velük és egyenesen a szekrényem felé vettem az irányt. Már messziről láttam, hogy tele van ragasztva idióta kis cetlikkel. Olvasni kezdtem őket, mindenféle „jókívánságok” és rágalmazások voltak rájuk firkálva. Ahogyan elmerengtem rajtuk arra kaptam fel a fejemet, hogy egy nálam még magasabb és erősebb srác kapja le vállamról a hátizsákom. Reakcióidőm még jó volt, azonnal megfordulva próbáltam elvenni tőle, ám ő társainak dobálta. Kétségbeesetten rohangáltam köztük, hogy megkapassam a cuccomat, de nem úgy tűnt, hogy el akarják engedni. Pár perc után egy lányhoz került, ki óvatlan pillanatában a kezembe dobta a táskámat, én pedig erősen megragadva azt rohantam el a közelükből. Nem akartam látni őket, soha többé! …De még az óráimra be kell mennem… Kirohantam az iskolából, az udvar egy eldugottabb részén ültem a fal mellett, teljesen egyedül. Nem akartam visszamenni oda. Fogalmam sincs, hogy mennyi ideje lehettem ott, de úgy 10 perce, mire megszólalt a csengő. A francba is, órára kell mennem!
S ez így ment egész nap. Próbáltam menekülni előlük. Ez az első napon még sikerült is.
Ám teltek a napok, a hetek. Lassan eltelt másfél hónap, a zaklatásaik pedig egyre gyakoribbak voltak, az életem más-más területeire is kiterjedtek. Voltak alkalmak, hogy utánam jöttek a mosdóba, és míg egy vagy két srác lefogott lányok csókolgatták az arcomat, az ajkaimat ördögien nevetve. Ma is eljátszottak velem minden már napi rutinná vált zaklatást, mire eljött az ebédidő. Az iskola étkezőjében ültem egy vastag történelemkönyvet bújva. Muszáj voltam tanulni, hiszen a dolgozatok és a vizsgák a nyakamon voltak. Ebédemet lassan, kedvetlenül csipegettem, mikor pár srác jött oda. Próbáltak jópofizni velem, én pedig kapcsolatot létesíteni velük, rögtön ez után pedig többször is ráköptek az ételre, amit éppen ettem, majd fel is borították a tálcát. Teljesen sokkolva néztem a történteket. Nem voltam képes elhinni, hogy mindez megtörténik. Az egész ebédlő engem bámult. Ételfoltos ruhámra néztem, majd a srácokra, az asztalra, az egész helységre. Szívem vadul kalapált, fejem lüktetett, szinte egész testemben remegtem. Hirtelen kaptam fel az asztalról a könyvet, utat törve magamnak kezdtem el rohanni a kijárat felé. Szemeim égtek, éreztem, hogy nemsokára könnyek fognak utat törni maguknak belőlük. Kétségbeesetten rohantam ki az iskola kapuján, s csak akkor lassítottam le, mikor már messze jártam tőle. Arcomat törölgettem, hiszen közben valóban megeredtek könnyeim. A könyvemre néztem, majd körbe az utcán, ahol éppen sétáltam és a vastag papírhalmazt egy kukába dobtam, s újra futásnak eredtem. Tudtam hova akarok menni.
Az agyam teljesen sötét volt, lelki fájdalmaim helyett szinte már a fizikaiakat éreztem át. Miket beszélek? Éreztem őket. Az autópálya lesz számomra a legmegfelelőbb hely. És egészen közel is voltam hozzá. A kisebb, felüljáró hídra álltam, hol a biciklisek és gyalogosok közlekedtek. Nos, a kilátás még szép is lett volna innen, ha épp nem más miatt jöttem volna ide. Nem éreztem azt az élni akarást, amit kellett volna. Úgy éreztem, hogy nem tudom végigcsinálni. Bele fogok halni, ha csak még egyetlen napot is ki kell bírnom velük. Nem leszek képes tovább elviselni mindezt.
A testem akaratomon kívül mozdult. Könnyeim szakadatlanul folytak végig arcomon, ahogyan a korlátra álltam. Már csak egyetlen.. Csak egyetlen picike lépés, egy széllökés választott el attól, hogy az autók előtt, majd csak az ütődés után lelhessem meg a békét. Nagyokat sóhajtoztam, próbáltam rávenni magamat az ugrásra. Percekig tartott, mire elszántam magam, ám egy kiáltást hallottam, eztán pedig hiába előre mozdítottam a lábamat, valahogyan hátrafelé estem. Egyenesen valakire. Nem értettem, hogy mi történt.
„Ne csináld! Nem éri meg!” Nyöszörögte egy vékony hang alólam. Akkor realizáltam, hogy még mindig rajta voltam, akárki is volt az. Megilletődve kászálódtam fel és fordultam szembe vele. Teste apró volt, vonásai gyönyörűek. Arcbőre fehér, mégis gyönyörű és élettel teli, gyönyörű kék szemei aggodalmat sugároztak. Karamellbarna haja össze-vissza kócosan állt a fején. Amint leszálltam róla normálisabban ismételte meg mondatait, majd vörösödött el.
„Elnézést, a nevem Louis Tomlinson.” Mutatkozott be. Nos, hogy igazat mondjak, ismerős neve volt, de nem tudtam honnan. Szólásra nyitottam ajkaim, ám ő épp előttem tette ezt meg. „Te pedig Harry Styles vagy.” Motyogta rám pillantva. Ismer engem. Hatalmasakat pislogtam rá, majd egyetlen szó nélkül bólintottam.
„Nézd Harry, én.. Nagyon sajnálom.” Kezdte újra a mondandóját, ahogyan közelebb kucorodott hozzám és megfogta az egyik kezemet. Övéhez képest enyém hatalmas volt, két apró kezével fogta egyszerre az én bal kezemet. „Tudom, pontosan tudom, hogy min mész keresztül, én is átéltem ugyanezt pár éve.” Nevetett fel kínosan. „Tudom, most idiótának tartasz, mert nem is ismersz meg minden, de.. Éppen 3 végeztem abban az iskolában, ahol most tanulsz. Meglehet, hogy te nem ismersz meg engem, de én pontosan tudom, hogy te ki vagy.” Beszélt hozzám folyamatosan, angyali hangja kezdte kitisztítani a fejemben lévő zavaros gondolatokat. „Én.. Megpróbáltam ugyanezt régen, mint most te.. Megpróbáltam véget vetni az életemnek, de letettem róla.. Neked sem szabad megtenned! Annyi mindent megtehetsz még az életedben, és meg is kell tenned! Nem adhatod fel csak így!” Szorította meg a kezemet, egyenesen a szemeimbe nézett. Teljesen meglepett magabiztossága, valamint az, hogy mennyire segíteni akart rajtam annak ellenére, hogy én meg sem ismertem. Akarva akaratlanul mozdultam, s húztam el kezemet tartásából, majd öleltem át szorosan mindkét kezemmel. Testem újra remegni kezdett, szipogtam. Fogalmam sem volt, hogy miért éppen egy ilyen srácnak kezdem el kisírni magamat, mint Louis. Úgy tűnik, hogy segíteni tudott rajtam..? Tényleg ment volna neki?

**************************

Teltek a hónapok, én pedig minden napomat Louisval töltöttem. Remekül éreztem magam a társaságában, nem is figyeltem oda azokra az idiótákra, akik az iskolában próbálták tönkretenni napjaimat.

Azon az őszi napon teljesen igaza volt. Nem lett volna szabad azon a napon feladnom. Ő, csakis ő egyedül jelentette a kiutat a számomra ebből az átkozott sötétségből.
Ismeretlenekből váltunk legjobb barátokká, s eztán jelentkeztünk az X faktorba, ahol rengeteg új, s kedves embert ismertünk meg. Lettek barátaim, boldog és teljes életet élhetek oldalukon, a One Direction egyik énekeseként nap mint nap több 1000 rajongót boldoggá téve, valamint egyetlen kiemelt személyt ezen a világon: Őt. Louis William Tomlinsont, ki ellopta a szívemet.

Never give up, life’s so much more than the hard times you live.

Try and find happiness.

Be proud of yourself.